Blog Szekeres Anna

Fars(h)ang

Gyerekként imádtam a jelmezes karneválokat, amikor bárkinek a bőrébe bújhattam. Felnőttként is jó buli lehetne, de mi van, ha én már csak a fánkot imádom?

Én még abban az időszakban voltam kisgyerek, amikor az anyukák kötelességüknek érezték a farsangi jelmez készítését. Nyilván akkor még nem voltak ruhakölcsönzők, sem nagy áruházláncok, ahol készen be lehetett volna szerezni a maskarákat.

Tehát a szülők nem is nagyon tehettek mást, mint törni a fejüket, hogyan lehetne a legegyszerűbben a legjobbat összehozni. Ez nálunk egyszerre jelentett gondot és lehetőséget. A probléma velem, idősebb testvérrel volt, mert nálam kellett valami újat kitalálni, a húgom meg az én előző évimet simán felvehette. A témákat a való élet ihlette: tehát voltunk háziasszonyok (úttörő/ kisdobos nyakkendő újragondolva, plusz fakanál), kéményseprők (a kis fekete örök darab minden nőnél), boszorkány/öreganyó (kicsi eltéréssel könnyen variálható volt, nagymama cucc meg könnyen elkérhető). Aztán angyal/tündér (templomi szárny és lepedő inspiráció), macska/kutya (fül és farok hossz igazítása, a méreten volt a lényeg) és néptáncos (mert amúgy is azok voltunk). Szóval, semmi extra különleges, de mi nagyon örültünk neki, szerintem azért, mert mások lehettünk egy délutánra. A felvonulást szörpös és szendvicses buli zárta, meg tombola, később vihogós tini diszkó.

Akkor még a külsőségek voltak a lényegesek, belső idomulás a szerephez életkorunknál fogva sem valósulhatott meg. Legfeljebb az izgulósan, izzadva elmondott pár soros rímes versike hangzott el, de inkább az elhadart bemutatkozás meg a ruhára tűzött szám elismétlése, aztán meg a várt elvegyülés a tömegben. Általában nem nyertem, legkiemelkedőbb sikeremet ebben a műfajban kistanítóként értem el, amikor pattogatott kukoricás lány voltam. Mondhatnám, hogy az illatos és ehető kiegészítő volt a titok, de a kamasz közönség lehet a rövid ruhát is díjazta (húsz évvel ezelőtt történt.) Mellékszál, de a hízelgő megjegyzésekkel kapcsolatban nemrégiben mondta egy fiatal helyes pasi nekem, hogy imádja a milf kategóriát (gondolom, ez lennék én, mondjuk gyerekem nincs, de a lényeg nem is ez.)

Tehát az idő eltelt, a külső változott, de a vidám gyerek belül maradt, aki most nem tudná, mit öltsön magára, ha farsangozni kellene. (Ilyen bulikba már nem járok, csak a nevetést meg a fánkot imádom rendületlenül). Lehet, hogy kipihent, nyugodt és mindig divatos külsőt öltenék, de úgy állandóra. (És tényleg nem ismernének rám.)

Viccet félretéve, már játékból sem bújnék más bőrébe (egykori színész álmaimat feladtam, legfeljebb a magánéletemre tartogatom a tudományom). Jó a sajátom is, pár évtizede kipróbált, működik és folyamatosan dolgozom rajta.

És örülök, hogy álarcokat sem kell hordanom. Vannak, akik így is szeretnek és ez a lényeg.

Meg, hogy egészség legyen. De tényleg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.