Kiemelt Makó

Feszítővassal verte válófélben lévő felesége kocsiját a makói férfi

A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki tavaly nyáron válófélben levő felesége autóját rongálta meg egy pajszerrel. Illusztráció: police.hu

MH-Kék hírek
A vádirat szerint a vádlott tavaly július 29-én este 10 óra körül egy makói ingatlan előtt megszólította a gépkocsijából kiszálló, válófélben levő házastársát és megfenyegette azzal, hogy megöli, szétveri, illetőleg kicsinálja. Közben a kezében tartott vas pajszerrel az asszony felé indult, aki ezt látva ijedtében bemenekült egy közeli házba. A vádlott ezután a feszítővassal többször megütötte a sértett gépkocsija első szélvédőt, a bal első ablakát, a bal első ajtaját, valamint az első szélvédő feletti tetőrészt . A gépjármű rongálása közben azt kiabálta a sértett felé, hogy őt is így fogja elverni. A vádlott cselekményét a sértett, illetőleg közös gyermekük is végignézte, illetőleg végighallgatta.

A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, vagy riadalmat keltsen, illetőleg cselekményével több, mint 200 ezer kárt okozott. A járási ügyészség a vádlottat garázdaság vétségével, rongálás vétségével, valamint házastárs sérelmére fenyegetéssel elkövetett zaklatás bűntettével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Makói Járásbíróság dönt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.