Hírek Kiemelt Makó Térség

Lázár János Makó, Vásárhely és Szeged kapcsolatáról

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője a Délmagyarnak adott interjújában elmondta, Makó és Hódmezővásárhely mostanra érdekházasságban él, de a jövő feladat az, kialakuljon a szerelmi házasság is. Szegedre is számítanak a jövőben.

MH – Makó/Hódmezővásárhely

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készített interjút a Délmagyar. A térség országgyűlési képviselője olvasói kérdésekre is reagált, többek között azt is számon kérték rajta, hogy Hódmezővásárhelynek jóval több támogatást járt ki, mint Makónak. Az országgyűlési képviselő válaszában kiemelte, a város által kapott támogatásokhoz bele kell számolni az autópályára megítélt 65 milliárd forintos támogatást is. Elmondta, Makó kiemelt helyzetben van a hozzá hasonló méretű településekhez képest.

Lázár János az interjúban arra is kitért, a kormányon belül több szakmai egyeztetés is történt, hogy mi segíthetné Makó és térségének a fejlődését – az egyik legfontosabb lépés a helyi gazdaság erősítése. Ennek érdekében egymilliárd forintos munkahelyteremtő támogatást kapott a Contitech, illetve az ipari park bővítésén is dolgozik a kormány. Többek között ezeknek az eredményeként lehet most 4 százalék alatti a munkanélküliség a városban, ami 27 éve példátlan eredmény.

A Makovecz-életmű gondozásról is szó esett: annak érdekében, hogy az 50 millió forintos veszteséget csökkenteni tudják, meg kell építeni a Hagymatikum hiányzó részeit. Erre 4,5 milliárd forintot biztosít a kormány, további 5 milliárdot egy uszoda megépítésére. Óvodákat, iskolákat, a Honvéd városrészt, orvosi rendelőket és a kórházat is fejlesztik a közeljövőben. A miniszter úgy gondolja, az elmúlt években sokat dolgozott Makó fejlődéséért, időarányosan többet tölt a választókerületének ezen a részén.

A kormány szerinte Makó és Hódmezővásárhely mellett Szegedet is partnerként kezeli: infrastrukturális fejlesztéseket szeretne megvalósítani. Úgy véli, a megyeszékhelynek országhatárokon átnyúló regionális centrummá kell válnia.

Borítókép: Délmagyar.hu/Karnok Csaba

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.