Blog Szekeres Anna

Álság ez a válság?

Mi van, ha a lemez B oldala pörög egy ideje és elgondolkodik az ember, eddig mi minden történt és hogyan lesz ezután?

Több olyan beszélgetés részese voltam munkaügyekben mostanság, amikor azt éreztem közben, hogy most mit is keresek én itt? A tanácskozások résztvevői, a stílus, a vázolt elképzelések nem igazán a jövőbe tekintésre inspiráltak, hanem inkább belső utazásra és magamba tekintésre. Nem arról van szó, hogy azt érezném, vén szatyor vagyok, aki egyre nehezebben veszi fel az új idők ritmusát (bár kétségtelen az évek múlása ebbe az irányba taszigál), sokkal inkább azt, hogy van, amivel már nem szeretnék azonosulni és már csak „úgy” (honszerelemből, vatikáni valutáért, jópofiból, komaságból, mert ezt elvárják, meg jó lenne…) nem szívesen végeznék.

No, nem azért, mert annyira jó meg biztos lábakon állnék, hanem azért, mert az eltelt évtizedeknek azért van haszna is, tartást, öntudatot és némi határozottságot alapoznak és építenek. És nagyon igaz a mondás, hogy ha okosabbak, szebbek nem is leszünk idősebben, bölcsebbek mindenképpen. Persze, nagy kérdés, hogy az így vagy úgy megszerzett tapasztalatokkal azután mit kezdünk, tudunk-e hasznosítani valamit belőlük, vagy hagyják-e, hogy profitáljunk belőle.

Egyáltalán az is kérdés számomra mostanság, eljön-e a nagy áttörés ideje x életkor után, ha eddig nem történt meg vagy már végbement, csak nem vettük észre? Lehet gáz, de mi van, ha nyilvánvalóbbról, elismertebbről álmodtunk egykor és másként alakult – egyelőre. És az is izgat, hogy egyedül mi vagyunk-e a szerencsénknek a kovácsa, vagy másnak és a rossz-/jóindulatnak is van köze a boldoguláshoz? Mi van akkor, ha az ember sok-sok emelkedő leküzdése után csupán egy kis tisztás-pihenőre vágyna, de a sors csak további kihívásokat tartogat? És jó-e az, hogy örülnünk kell ennek is, és hogy nem lejtő jutott nekünk – egyelőre 2. Alkotói és magánéleti kríziseknek, munkahelyi csatározásoknak voltam már részese és viszonylag mindig gyorsan átlendültem rajtuk.

Most azonban úgy érzem, a továbblépéshez néha se erőm, se kedvem. Nyilván a depit nem segíti az időjárás sem (tavasszal mindig új lendületet kapok), de ez most nagyon más. Azért remélem, ez még nem a ketrecbe zárt, dologtalan mosómedve stílus, és a kiégés rémképe sem fenyeget. Mert az egyhangú, monoton dolgaim mellett azért olykor érzem az „erőt”, meg energiát is, csak már nem mindenhez és minden áron.

Ez az időszak úgy jött el, hogy nem akartam, nem vártam. De itt van és remélem, egy csomó tudást tartogat magamról és a világról, amiktől most még csak azért félek, mert nem ismerem őket.

És ha most nem ezt érzem, attól még minden összejöhet, ha én tudok hinni benne.

Borítókép: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.