Hírek Kiemelt Makó

A Hagymatikum fejlesztésével a gyógyászati rész is fejlődik

A bővítéssel új lehetőségek nyílnak meg a fürdő előtt, amely a rehabilitációs részt is érinti. Ráadásul a makóiak ingyenesen igénybe vehetik a szolgáltatást, az országban egyedülálló módon.

Kiss Dániel – Makó

Rengeteg mozgásszervi betegségen segíthet a makói fürdő szolgáltatásaival. Dr. Ábrahám Judit a fejlesztés kapcsán elmondta, hogy megüresednek majd helyiségek, amiket erre a célra tudnak majd használni. A rehabilitációs szakorvos hozzátette, hogy szeretnének ezzel tovább nyitni az emberek felé, nem csak az országon belül, hanem azon túl is.

A Hagymatikum igazgatója, Gergely Gábor elárulta, hogy jelenleg a fürdőben két termálkút működik, az egyiket az ’50-es években fúrták, és a mai napig ezzel a vízzel üzemel a két gyógytorna medence és a benti gyógymedence. A kettes kút 1600 méter mély, gyógyvízzé minősített, az épület fűtésére használják, és a kinti medencét üzemeltetik vele. Az új fejlesztés kapcsán pedig még egy termálkút épül, ami a nagyobb épülettömeg fűtését fogja biztosítani, illetve az új kültéri medencét fogja ellátni, amely tovább színesíti a fürdő palettáját. A tisztaság mellett pedig a levegő hőmérsékletére is figyelnek, továbbá az élmény- és gyógymedencék vizének hőmérsékletét 2 fokkal megemelték, amit jól fogadtak a vendégek, és ez a látogatók számában is meglátszik.

A Hagymatikum tájékoztatást is ad az orvosoknak, gyermekorvosoknak, hogy pontosan milyen szolgáltatásokat, tornákat, gyógymódokat próbálhatnak ki a vendégek. Ez a makóiak számára ingyenesen igénybe vehető évente kétszer 15 alkalommal, ráadásul egyidejűleg ilyenkor a fürdőben is tartózkodhatnak időkorlát nélkül, ami egyedülálló az országban.

A gyógyvíz mellett az iszap is kiemelkedő minőségű, ami új lehetőségeket is magával hordoz a fürdő számára, hiszen kozmetikumok alapanyagaként is szolgálhat. A szegedi egyetem munkatársaival szeretnének majd kutatni pályázati forrásból, illetve a későbbiekben a gyártást, fejlesztést is elindítani.

Bodrogi Csaba a Grand Hotel Glorius tulajdonosi kör képviseletében elmondta, hogy nagyon sokat várnak a bővítéstől, és bíznak a vendégszám, illetve az itt eltöltött idő növekedésében, és ehhez igyekeznek a legmagasabb szintű szolgáltatásokat nyújtani. A későbbiekben szeretnének egy zárt átjárót is a két létesítmény közé, ehhez vannak tervezeteik is, a város pedig nyitott erre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.