Kék hírek Kiemelt Térség

Fiatalkorú intézetis lányt futtatott a pár

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a nővel és férfival szemben, akik egy intézetben gondozott fiatalkorút szerveztek be prostitúcióra.

MH-kék hírek

A hódmezővásárhelyi vádlottak 2016 júliusában ismerkedtek meg a fiatalkorú lánnyal, akinek felvetették, hogy  szexelne e pénzért mással?. A beszélgetés során szóba került az is, hogyan oszlana meg közöttük az ebből származó pénz, és hogy egy internetes közösségi oldalon keresztül tartsák a kapcsolatot. Pár nap múlva mindkét vádlott felkereste a fiatalkorú lányt a tartózkodási helyéül szolgáló intézetben, majd a nevelőket azzal megtévesztve, hogy a lány barátai elhagyták az épületet. Előbb Hódmezővásárhelyre mentek, majd Szegeden béreltek lakást. A vádlottak 2016 júliusa és októbere között  különböző szexuális tartalmú internetes oldalakon hirdetéseket jelentettek meg, illetőleg a bérelt lakás egyik helyiségét is prostitúciós tevékenység folytatására biztosították. A lány a lakásban 2016 szeptembere és októbere között több személlyel szexelt pénzért úgy, hogy a vádlottak egyike intézte a prostitúciós tevékenység folytatására vonatkozó telefonhívások fogadását, a telefonra bejelentkezők megadott címre irányítását, míg a másik vádlott gépkocsival szállította a lakáshoz a fiatal lányt.

A prostitúcióért cserébe kapott ellenszolgáltatásokat a vádlottak megszerezték és abból részben magukat kitartatták.

A járási ügyészség a vádlottakat tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett kerítés bűntettével, valamint prostitúciót folytató személlyel való kitartással elkövetett gyermekprostitúció kihasználásának bűntettével vádolja.

A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság dönt majd – közölte az ügyészség.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.