Ez is történt Makón 2017-ben – november
1,4 milliárdból fejlesztik az Almási iskolát, 280 milliót nyert a város a Csipkesor fejlesztésére, 200-an ünnepelték a 20 éves ENI-t, Aranyanyu díjat kapott a makói kórház szakasszisztense és 800 baromfit osztottak ki Apátfalván. MH-Makó November 2.: Makovecz Benjámin, a Makona ügyvezetője és Gerencsér Judit tervező mutatták be a Hagymatikum bővítés terveit a Nyugi bárban rendezett kerekasztal beszélgetésen. November 4.: 4 millió forint vissza nem térítendő támogatásból korszerűsítették a az Írisz…
Egymilliárdos fejlesztés indul az idén Földeákon
8 megnyert és egy elbírálás alatt álló pályázatnak köszönhetően mintegy egymilliárdos fejlesztés indul az idén Földeákon. Lesz új piac, szabadidőpark és sportcsarnok is. A képen Hajnal Gábor a legutóbb leaszfaltozott Bajcsy utcában. Korom András – Földeák – Tavaly elsősorban az idei beruházásokat készítette elő a földeáki önkormányzat. A község az idén mintegy egymilliárdos fejlesztésre számíthat – mondta Hajnal Gábor polgármester. A község polgármestere hozzátette: 9 pályázatot adtak be, ebből 8…
Egy rossz ablakkeret miatt csúszik a Hagymaház felújítása
Korábban nem érkezett meg időben a tetőfedő pala, most pedig egy szétmállott, egyedi készítésű ablakkeret késlelteti a Hagymaház felújításának befejezését. Korom András – Makó Eredetileg szeptember 30-ig, majd egy szerződésmódosítás után november 30-ig kellett volna befejeznie az Építészmester Zrt-nek 1998-ban épült Hagymaház tetőszerkezete 130 milliós felújítását, de azzal máig sem végeztek. Az első csúszás oka az volt, hogy a kivitelező csak későn kapta meg a megrendelt, Németországból származó palát. Emiatt…
Téli feltöltődés a Hagymatikumban
Most érdemes legalább 25 ezer forinttal feltölteni a Hagymatikum prémiumkártyáját, mert cserébe 10 százalékos kedvezményt adnak a fürdő és az étterem szolgáltatásai árából. MH-Makó Kimerültnek érzi magát, nyomasztja a rossz, hideg idő, levert? Hát nem lesz az, ha téli feltöltődésként használja és legalább 25 ezer forinttal feltölti a prémiumkártyáját, hiszen ezzel máris 10 százalékos kedvezményözönre jogosult a fürdőben és az étteremben. Lássuk csak, hogy mivel kényezteti vendégeit, a bővítés előtt…
Villámgyorsan reagált a város egy lakossági bejelentésre
Egy tegnapi lakossági bejelentésre villámgyorsan intézkedett már ma reggel a makói önkormányzat és a városgazdálkodás. Korom András – Makó A makói Móra Ferenc Attila még tegnap jelezte Czirbus Gábor alpolgármesternek és Nagy Nándornak, a Városgazdálkodási Nkft. ügyvezetőjének, hogy erősen gazos a Nagycsillag utca egy szakasza. Maga sem hitte, hogy a panaszára villámgyorsan reagál a város, de így történt. Ma reggel a közmunkások már rendet is tettek a jelzett területen –…
Ma is volt dolguk tűzoltóknak
Tűz ütött ki egy csanádpalotai lakóház melléképületében. A lángok kismértékben elérték a főépületet is. Képünk illusztráció. MH – Csanádpalota Teljes egészében égett egy lakóház melléképülete Csanádpalotán, az Ady Endre utcában. A makói és mezőkovácsházi hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre, ahol két vízsugárral és kéziszerszámokkal előbb körülhatárolták, majd eloltották a lángokat. A melléképületben tárolt anyagok teljesen megsemmisültek a tűzben, amely kismértékben a lakóházat is elérte.
Csőd van, felelős nincs Csanádpalotán
Nem szavazta meg a képviselő testület az adósságrendezési eljárás megindítását, helyette látszat lépésekkel tolják a felelősséget. Mi lesz így a településen? Üres a kassza, a pletykák szerint már a februári fizetésekre sincs pénz. Nagy Szabolcs – Csanádpalota Meglehetősen furcsa döntést hozott a rendkívül rossz anyagi helyzetben lévő település képviselő testülete azzal, hogy az adósságrendezési eljárás megindítása helyett saját maguk akarják megszorításokkal orvosolni a helyzetet. Miközben nincs mese, lehet lovagolni a…
A Legfőbb Ügyészség hosszabbította meg a nyomozást a makói vízmű ügyében
Augusztusban a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség bűncselekmény hiányában meg akarta szüntetni a nyomozást. A cég felszámolója azonban e határozat ellen panaszt jelentett be, így karácsonyig kilencedjére is meghosszabbították a nyomozás határidejét. Most a Legfőbb Ügyészség hosszabbított. A nyomozók április 24-ig vizsgálódhatnak tovább. Korom András – Makó Kilencszer a Szegedi Járási és Nyomozóügyészség, most tizedjére a Legfőbb Ügyészség hosszabbította meg azt a nyomozást, melyet azután rendeltek el, hogy Farkas Éva…