Kiemelt Makó

2020-ra készül el a Hagymatikum bővítése

A kormány három részletben adja a fürdő Makovecz Imre tervei alapján való bővítésére a 9,5 milliárdot Makónak – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Farkas Éva Erzsébet polgármester.

Korom András – Makó

A december 29-én megjelent kormányhatározat szerint Makó az idén 1 milliárd 955 millió 100 ezer, 2019-ben 4 milliárd 714 millió 850 ezer, míg 2020-ban 2 milliárd 830 millió 50 ezer forintot kap arra a célra, hogy Makovecz Imre eredeti terveinek megfelelően bővítse a Hagymatikumot.

Farkas Éva Erzsébet polgármester elmondta, az önkormányzat 2015-ben fogadta el a 2019-ig szóló városi gazdaságfejlesztési programot, melyben szerepel a Makovecz örökség ápolása és a turizmus fejlesztése. A kormány már a bővítés tervezését is vissza nem térítendő támogatással segítette. A közbeszerzési eljárást követően 2016. szeptember 12-én kötötték meg a tervezői szerződést a Makona Tervező és Vállalkozó Kft-vel. Abban és a következő évben két konzultációt és lakossági fórumokat is tartottak a Hagymatikum bővítéséről.

Tavaly december 13-i határozatában döntött arról a helyi képviselő-testület 8,8 milliárdot kért arra, hogy a 2012-ben átadott, de csak torzóként elkészült fürdőt az eredeti terveknek megfelelően bővítse. Az elkészült engedélyezési tervdokumentációt is aznap nyújtották be az engedélyező hatóságnak.

Farkas Éva Erzsébet kiemelte: a fürdő bővítése a város történetének egyik legnagyobb beruházása, amely hosszú távon meghatározza a település jövőjét. Hozzátette: 12 Makovecz Imre által tervezett épület áll Makón, ezek között a legnagyobb a fürdő.

A részletekről hallgassa meg a polgármestert:

Elmondta azt is, hogy a kiviteli terveket várhatóan márciusra készíti el a Makona tervező iroda. Csak ez után írják ki a kivitelezéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárást. Az építkezés jövőre indul és 2020 végére fejeződik be.

A Hagymatikum bővítési terve a lakossági fórumokon elhangzottakhoz képest nem változik, lesz benne családi és élményzóna, három fedett csúszdával ellátott csúszdatorony, de épül egy napozóteraszos nyári öltöző valamint egy ételudvart látványkonyhákkal. A fürdőt kültéri élményelemekkel ellátott zöldterületek is bővítik. A beruházás része lesz az a nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas, lelátóval és melegítőmedencével ellátott uszoda, amely lehetővé teszi a térség 16 kistelepülésén élő gyerekek úszásoktatását is.

A polgármester hozzátette, hogy a város által kért 8,8 milliárd és a megítélt 9,5 milliárd forint közötti különbség fedi a pontosított tervezői költségeket, a makoveczi örökségnek megfelelő tervezői művezetés, a parkolók létesítése és a hozzájuk szükséges telekvásárlás, a műszaki ellenőrzés, a közbeszerzési eljárások, a projektmenedzsment költségeit valamint az igazgatási és eljárási díjakat, illetve a település arculati kézikönyvnek megfelelő módosításokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.