Hírek Kiemelt Makó

Szilveszterre készült a Ma-fi-a

A sminké és a frizuráké volt a főszerep az Ifjúsági Színtér évzáró programján. Az érdeklődő fiatalokat szakemberek várták, akik szépségápolási tippeket is adtak.

Kiss Dániel ­– Makó

A Krisztina Szépségszalon mesterfodrásza és üzletvezetője Kurusa Krisztina és kozmetikusa, Varga Tímea vette kezelésbe azokat, akik szívesen megnézték volna magukat egy kicsit különlegesebb megjelenéssel. Elárulták, hogy nincs általános recept a szilveszteri sminkre és frizurára, mindenkinek más áll jól, meg kell találni, kihez mi illik. Az idei évben ismét divatba jött a hullámos haj, de ez sem mindenkihez passzol, ugyan úgy a matt rúzzsal. Az év végi partik viszont lehetőséget biztosítanak egy kicsit erősebb, látványosabb megjelenésre is.

Bár az Ifjúsági Színtér még csak most októberben alakult, így is rengeteg programot tudhatnak maguk mögött, illetve a retro játék kiállítás jelenleg is tart. Az év végéhez érve pedig Weszelyné Véghseő Henriett önkormányzati képviselő és Kiss Ádám ifjúsági referens összegezte az utóbbi negyedévet. A céljuk egy nyílt közösség létrehozása volt, ahol a fiatalok ingyenes programokon is részt vehetnek, ebben az önkormányzat folyamatosan támogatja őket, de a vállalkozások általi, illetve közösségi támogatások is nagyon fontosak.

– Az egyik fiatal hozott egy Xbox játékot, és nagyon örültünk, ez az egyik kedvenc játék, itt azt látom, hogy egymásnak segítenek, tényleg egy közösségi teret akarunk. Közösségépítés, ez a legfontosabb célzata ennek az egésznek, hogy a fiataloknak legyen egy hely, ahová eljönnek és beszélgetnek – mondta el Weszelyné Véghseő Henriett.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.