Kiemelt Makó színes

Makói otthonokat is beragyog a betlehemi láng

December 24-én, délután három órától lehetett hazavinni a betlehemi lángot a makói Szent István Király templomból. Egy bensőséges, énekes-imádságos szertartás vezette be a béke és szeretet szimbólumának megosztását, amely szenteste ragyogja be majd a családok otthonát.

Szabó Anita – Makó

Harminc esztendeje a béke jelképe a betlehemi Születés templomban égő örökmécses lángja. 1986 óta, minden esztendőben innen vesznek lángot, hogy azután azt a világ számos nemzetéhez, köztük húsz európai országba juttassák el.

A betlehemi láng különleges karácsonyi jelkép. Az emberek béke iránti vágyát és elköteleződését jelképezi, amely mindenkihez szól. – Megtanít arra, hogy a békét, ugyanúgy ahogy a lángot, embertől emberig kell továbbadni. A láng a karácsony szellemiségét szimbolizálja. Mutatja az utat nekünk, ahogy a csillag mutatta azt a pásztoroknak Jézus Krisztus születésekor. Óvni, táplálni kell, hogy ne aludjon ki, ahogy a békét és a szeretetet is az emberi szívekben– mondta Pálfai Zoltán plébános.

A rövid énekes-imádságos szertartás után a makói templomból a betlehemi lángot a jelenlévők lámpásaikban hazavitték, hogy otthonokban is égjen a béke és a szeretet lángja Szentestén.

A belvárosi Szent István Király plébánia mindenkit vár további programjaira is. December 24-én éjféli mise lesz, amelyet az ünnepre hangoló muzsika vezet be. Karácsony első napján a 9 órai, ünnepi szentmisén a SZIGNUM tanulói pásztorjátékot mutatnak majd be.

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.