Hírek Makó

Dalra fakadtak a színjátszók

A Makói Teátrum az adventi vásár közönsége előtt lépett színpadra, nem csak dalokat, karácsonyi verseket is hoztak.

Kiss Dániel – Makó

A város hivatalos amatőr színjátszó csapata sem maradt ki a karácsonyi hangolódásból, bár színházi előadás helyett rendhagyó módon mással készültek. – Erre a 22-i időpontra, így karácsony előtt szerettünk volna kedveskedni a makóiaknak egy rövid műsorral. Tulajdonképpen nem színházi előadásról van szó, inkább csak karácsonyi dalok, versek fognak megszólalni – mondta el Varga Norbert, a társulat művészeti vezetője.

navigate_before
navigate_next

A Makói Teátrum 2017 februárjában alakult, jelenleg a második évaduk zajlik. A rövid idő ellenére rengeteg dolog történt velük megalakulásuk óta, a Rejtő-féle Csontkomédia előadásukat ráadásul 2018-ban is megtekinthetik az érdeklődők. De nem ez az egyetlen Rejtőhöz köthető projektjük: február 16-án a Hagymaházban előadják a Jutalomjáték c. darabot. A próbáik is itt zajlanak, hetente kétszer gyűlnek össze, ez alól a főpróba hete a kivétel, akkor minden nap próbálnak.

Ráadásul aki kedvet és tehetséget érez magában, az csatlakozhat is a társulathoz, hiszen nyitva áll a színház kapuja. A társulat művészeti vezetője azt is elárulta, hogy castingot fognak tartani, ahová főleg fiúkat várnak majd.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.