Vásárhelyen is kiállították Sánta Sándor festményeit
Közel 30 festmény látható Makó rendszerváltó polgármesterének, jelenlegi önkormányzati képviselőjének kiállításán a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában. Háziorvosként, politikusként és művészként is helyt állt az utóbbi évtizedekben, méltatta az önkormányzati képviselőt Lázár János. Nagy Szabolcs – Hódmezővásárhely Negyven év munkáiból válogatták össze azokat a sok színnel kivitelezett festményeket, amelyeken főként tájképek, és portrék jelennek meg Makóról és tanyavilágából. Sánta Sándor munkásságával kapcsolatban Farkas Éva Erzsébet úgy fogalmazott, pályája minden területén, orvosként, politikusként…
Újvárosban is karácsonyra hangolódtak a nyugdíjasok
A hagyományokhoz híven idén is megtartotta karácsonyi rendezvényét az Újvárosi Nyugdíjas Klub. Kiss Dániel – Makó Vidám hangulatban ünnepeltek hétfő délután a klub tagjai. Fellépett Kiss Fruzsina, aki fuvolázott és szavalt is. Szabó Zoltánné, az Újvárosi Nyugdíjas Klub vezetője elmondta, hogy a karácsonyi ünnepséget mindig megtartják, hétfő a klubnapjuk, ahol férfiak és nők is részt vesznek. A férfiak külön is összejárnak biliárdozni, vasárnap, kedden és csütörtökön. Az 56 taggal rendelkező klub…
162 gyerek bálozott a VargaBalett estjén
Öt éves jubileumát ünnepli idén a táncműhely, ezért úgy gondolták egy közös karácsonyi bállal is meglepik a gyerekeket. Makóról, Hódmezővásárhelyről és Szegedről is érkeztek növendékek. Nagy Szabolcs – Makó – A közösség, a csapatszellem nem is lehetne jobb, engem ez tart itt. Egy csomó barátot szereztem, és Józsi bácsi tökéletesen felkészít minket az előadásokra és a versenyekre is – mondja a 13 éves Pásztor Viktória Blanka. A Kálvin Téri Református…
Megnyílt az ünnephez vezető út elnevezésű kiállítás
14 oktatási intézményből mintegy 380 alkotás érkezett „Az ünnephez vezető út” elnevezésű karácsonyi alkotói pályázatra, ezekből a munkákból hétfőn délután nyílt kiállítás a Hagymaház aulájában. Makón kívül Pitvarosról, Marosleléről, Csanádpalotáról, Földeákról, Kiszomborról és még Simontornyáról is érkeztek művek. Tanács Dóra Gréta – Makó Általános- és középiskolás diákok munkáit várták december 8-ig a Hagymaház Galériához, a pályamunkákat Kis Jenő Ferenc művésztanár, szobrászművész zsűrizte a téma megközelítése, az alkalmazott technika nehézségi foka,…
Grincsfa: új karácsonyi őrület hódít
Néhány éve jelentek meg először hazánkban, azonban idén elképesztően elterjedtek, szinte már egy virágboltból sem hiányoznak: utánajártunk, mi az a grincsfa (vagy manófa), illetve hogyan készíthető el akár otthon is. Tanács Dóra Gréta – Makó Andrássyné Judit, a Csanád Vezér téren található Judit Virágüzlet tulajdonosa a grincsfáról mesélt: ez az 1950-es években, Amerikában íródott meséhez kapcsolódik: Grincs egy mesefigura, aki nem szereti a karácsonyt, de egy kislány meghívja őt a…
A szegedi Vakok Otthonában is beköszöntött a karácsony
Zenés műsorral és versekkel várták az intézmény lakóit a szervezők, ráadásul azok sem maradtak le róla, akiknek a szobáikban kellett tartózkodniuk.  Kiss Dániel – Szeged A meghívott fellépőkön túl az otthon lakói is műsort adtak, az ott dolgozók segítségével. A kedves történetek és versek előadása közben volt, aki annyira elérzékenyült, hogy nem is tudta folytatni a versét. A teljes műsor ráadásul ki volt hangosítva a szobákban, így aki kénytelen volt…
Makó zenészei: Shiva
Kevés szó esik Makón a helyi együttesekről, zenészekről. Portálunk cikksorozatot indít bemutatásukra, amelynek következő részében bemutatjuk a Shivát. Tanács Dóra Gréta – Makó A Shiva 2000-ben alakult, már ebben az évben ki is adtak egy demót, amely négy számot tartalmazott: Valami mozdul, Nincs visszaút, Hidegvérrel, Nyomás alatt. Sajnos zenekaron belüli súrlódások után hosszabb időre szünetelt működésük, azonban 2006-ban Verebes István „Lombardo” gitár, dalszöveg- és zeneíró, Verebes Gábor dobok, Mitykó Sándor…
Háromszáznál is több csomagot osztott a MAFIA
A Makói Ifjúsági Akadémia decemberben számtalan programmal várta a gyerekeket. A legutóbbi ilyen összejövetelkor több mint 300 ajándékcsomagot állítottak össze rászoruló kicsik és nagyok részére. Ezeket hétfőn adták át. Gajáta Fanni – Makó Az összefogásnak köszönhetően közel 320 ajándékcsomagot tudtak összeállítani a Makói Ifjúsági Akadémia tagjai. Ezeket az adományokat a rászoruló gyerekek között osztották szét hétfőn. A jótékonysági délelőtt folyamán az összes makói általános iskolából várták a kicsiket és nagyokat.…
Egy pár a kékestetői sípályán szerette volna kipróbálni autóját
MH-Színes Tegnap hajnalban egy pár úgy gondolta, hogy kipróbálja összkerék-meghajtású autóját a Kékestetőn található sípályán. A sípálya nyert, az autó tulajdonosai a Heol.hu információi szerint egy 30.000 forintos csekket kaptak az ünnepek előtt. Mutatjuk az Agria TV videóját az esetről, melyben az ötletgazda is megszólal:    Kiemelt kép: kekesteto.hu/webkamera
Makói származású Európa kedvenc slammere
Mészáros Péter októberben lett országos slam poetry bajnok, decemberben pedig az Európa Bajnokságon közönségdíjas lett. A hétvégén Vajdaságba látogatott, hogy az ottani közösség előtt léphessen fel. Kiss Dániel – Szabadka A slam poetry egy előadói költészeti műfaj, amely a ’80-as évek Amerikájából indult, Magyarországra pedig 2006-ban érkezett el. Az előadó (slammer) egy saját verset ad elő a színpadon, a cél a közönség meggyőzése. Ennek megfelelően pedig a zsűrit a közönség…