Kiemelt Térség

Lázár János nyitja meg Sánta Sándor vásárhelyi tárlatát

Önarcképet festett polgármesterré választása előtt, majd mandátuma lejárta után, Tóth Attila művészeti író a legjobb amatőr alkotók egyikének tartotta, Hézső Ferenc és Cs. Pataj Mihály képzőművészeti köreiben is képezte magát. Sánta Sándor a vásárhelyi nagyközönségnek is bemutatkozik. Az Alföldi Galériában hétfőn délben Lázár János nyitja meg kiállítását.

MH-Makó/Vásárhely

Makó rendszerváltó polgármestere, díszpolgára, háziorvos 1975-ben kezdett festeni, miután egy betegétől, aki maga is amatőr alkotó volt, hálából festőkészletet kapott. Azzal egyből egy önarcképet alkotott. Sánta Sándor nem sokkal később Hézső Ferenc festőművész makói szakkörében képezte magát, majd Cs. Pataj Mihály hívta meg a szegedi vasutas képzőművészeti körbe, de számos nyári alkotótáborban is részt vett.

A Tóth Attila művészeti író által a legjobb amatőr festők közé sorolt háziorvos egyik képe legutóbb az orvos-egészségügyi dolgozók bajai országos kiállításán megosztott első díjat kapott. Nemrégiben pedig a Szegedi Tudományegyetemtől vehette át háziorvosi szolgálatáért a címzetes főorvosi címet.

Az alkotó tárlatát hétfőn délben a vásárhelyi Alföldi Galériában nyitja meg Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője, a képeket Farkas Éva Erzsébet, Makó polgármestere méltatja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.