Kiemelt színes

Angyali segítséget kapott 8 család

Nyolc család 31 ezer forint értékű ajándékcsomagot vehetett ma át az Angyalsóhaj Alapítványtól. Az adományok mind egyedi tartalmúak voltak, mindenki azt kapta, amire a legnagyobb szüksége volt.

Gajáta Fanni – Makó

Farkas Éva Erzsébet polgármester, az Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke idén is felajánlotta éves cafetéria juttattatását egy jótékony célra: 200 ezer forintból nyolc családnak állított össze az Angyalsóhaj kuratóriuma személyre szóló csomagokat. A polgármester elmondta, a családok kiválasztásához az általános iskolák vezetőitől kértek a segítséget. A kezdeményezéshez az egyik makói hipermarket is csatlakozott, ők 6 ezer forinttal pótolták ki a polgármester felajánlását.

Makó Brigitta, Rigó-Vas Edit, Prágai Edit, Wöller Gábor, Herczeg Márta Mónika, Horváth Jánosné, Dégi József és Kovács Erika vehette át a névre szóló ajándékokat. Erikát jól ismerhetik a makóiak, ugyanis az egész város összefogott érte és a családjáért. Ahogy ő mondta, nem tudja elégszer megköszönni a sok támogatást, amelyet idáig kapott.

– Nagyon sok segítséget kaptunk és a legszebb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy ennyi jó lelkű ember lakja ezt a kis várost. A kislányom miatt vállaltam a nyilvánosságot, ezért bízom benne, hogy egyfajta barátságok is kialakultak emberek között és közöttünk is – fogalmazott Erika, aki 7 éve egyedül neveli négy gyermekét. A legkisebb, Dorina 24 órás ellátást igényel, miután születésekor újra kellett éleszteni oxigénhiány miatt. Most az a céljuk, hogy Budapestre tudjanak költözni, ahol a kislány megkaphatja a szükséges kezeléseket, amelyekkel műtéteket és problémákat kerülhetne el.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.