Kiemelt Makó színes

Ismét lesz gyilkosság a Glorius vacsorán

Közkívánatra, újra interaktív színházi előadással egybekötött vacsorát rendeznek a Grand Hotel Gloriusban. 2018. február 24-én este bárki ismét megoldhat egy rejtélyes bűnügyet, miközben csodás étkeket fogyaszthat a makói négycsillagos szállodában.

Szabó Anita – Makó

December elején fellebbentek „A kétely fátylai” a makói Grand Hotel Gloriusban. Egy gazdag iparmágnás halálának körülményeit tárták fel vállalkozó szellemű vendégek, vacsoraszínház keretében.

– Ez egy teljesen újszerű kezdeményezésünk volt, korábban Makón még nem rendeztek ilyen interaktív estet. Óriási sikere volt a rendezvénynek, nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk, ezért elhatároztuk, hogy ismét egy rejtélyes eset felgöngyölítésére várjuk a nyomozó tanoncokat – lelkesedett Farkas Diána.

A négycsillagos szálloda sales managere elárulta, ezúttal négy bérgyilkos és két lövés okoz majd izgalmakat, amihez egy hulla és egy áruló is társul. Számtalan kérdés merül fel a bűnügy során, amelyet meg kell válaszolni a megoldás kitalálásához, és a tettes leleplezéséhez. A fordulatokban bővelkedő nyomozás során senki nem az, aminek látszik, ezért nagy szükség lesz a csapatmunkára.

– A program alatt a vendégek ezúttal is detektívvé válnak és asztalonként nyomoznak. Az idővel és egymással is versenyeznek, miközben próbálják a gyilkosságot megoldani és közben pedig finom étkeket fogyasztanak – tájékoztatott az értékesítési vezető, aki most is kulináris élményeket ígért. A chef nagyon izgalmas menüsort gondolt ki, amelynek fogásai között zajlanak majd a kihallgatások és a cselekmény felgöngyölítése, pont úgy, mint egy igazi Agatha Christie regényben.

Farkas Diána bátran ajánlja a „Merénylet a sárgaköves úton” vacsoraprogramot egy kellemes időtöltésként vagy meglepetésként mindenkinek, aki szereti a krimi, a színház és a társasjáték kombinációját.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.