Hírek Kiemelt Térség

85 rászoruló család kap élelmiszercsomagot a térségben

A Magyar Vöröskereszt a Givaudan Hungary Kft. támogatásával oszt tartós élelmiszert. Idén karácsony előtt Makóra és a térség kisebb településeire is jut belőle.

Nagy Szabolcs – Makó

– Egész éves szerződésünk van a Givaudan Hungary Kft.-val, idén közel 2,5 millió forintot ajánlottak fel – tudtuk meg a Csongrád Megyei Vöröskereszt megbízott igazgatójától.

Agócs Lászlóné elmondta, most karácsony előtt összesen 85 családnak jut a tartós élelmiszercsomagból, amelyben liszt, tészta, cukor, tartós tej, és egy kis szaloncukor is van.

– Makón 30 csomagot osztunk ki, a többi a térségben lévő településekre is kerül ki, például Földeákra, Maroslelére, Pitvarosra, Kiszomborra, Apátfalvára. Ezek összértéke 1,4 millió forint. A rászorulókat a települések szociális osztályai gyűjtik össze – tájékoztatott a megbízott igazgató.

A Givaudan és a Magyar Vöröskereszt hosszú ideje jó kapcsolatot ápol, a segélyszervezet a cég családi programjaira is el szokott menni, illetve évente több véradást is szerveznek a gyárban.

– A támogatás forrását az alapítványunk biztosította, amelynek feladata, hogy segítse a rászorulókat a civil szervezeteken keresztül. A program második éve zajlik, a mostani csomagosztással együtt összesen 310 családhoz jutott el a támogatásunk – mondja Karkas Mihály ügyvezető igazgató.

A városban nagy számban vannak a rászoruló családok, ez látszik a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők számában is, fogalmazott Farkas Éva Erzsébet. Az önkormányzat is próbál az ünnepek előtt segíteni, nagylelkű vállalkozók támogatásával, a gyermekkarácsony alkalmával például közel 500 gyerek kap ajándékot, az Ifjúsági Színtérben is folyik ajándékgyűjtés gyerekeknek, tudtuk meg a polgármestertől.

– Szerencsére nagyon sok szervezet támogat rászorulókat karácsony táján a városban. Az önkormányzat természetesen minden ilyen kezdeményezést mögé odaáll, és ezt nagyon köszönjük a cégeknek, civil szervezeteknek. Mi elsősorban abban tudunk nekik segíteni, hogy megkeressük a rászoruló családokat – mondta el a polgármester.

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.