Kiemelt színes

Az összefogás focipályát hozott Maroslelén

Összefogással 4 millió forintot gyűjtött össze a maroslelei általános iskola: az összegből műfüves pálya készült az egykori virágos kert helyére. Nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek is kivették a részüket a munkából.

Gajáta Fanni – Maroslele

Hegesztettek, ragasztottak, alapozási munkákat végeztek, terepet rendeztek és munkagépeket is kölcsönadtak azok a lelkes szülők, akik nélkül nem valósulhatott volna meg a Maroslelei Általános Iskola udvarán a többfunkciós műfüves pálya. Az önkormányzat munkaerővel, a Nyitnikék Egyesület pedig pénzzel járult a munkálatokhoz hozzá. A közösség mintegy 4 millió forintot gyűjtött össze.

– Két éve dédelgetett álmunk, hogy az iskola udvarába egy kis grundpályát építsünk és ez idén megvalósulhatott maroslelei összefogással, a Nyitnikék Egyesület és a helyi vállalkozók támogatásával. Nem utolsó sorban nagyon sok szülői munkával és az utómunkálatokban a gyerekek is segítettek – fogalmazott Németh Domonkos igazgató.

navigate_before
navigate_next

A 10 méterszer 20 méteres műfüves pályán nem csak focizhatnak az iskolások, hanem bármilyen labdajátékot is játszhatnak. A pályát már fel is avatták a gyerekek: hetesrúgó versenyt rendeztek az alsósok és a felsősök között.

Aracsi Sándor is kivette a részét a munkából: az édesapa munkagépekkel járult hozzá a munkához. Jelenleg kislánya, a negyedikes Henrietta Flóra jár a maroslelei iskolába, azonban három nagyobbik gyermeke egykor ennek az intézménynek voltak a tanuló.

– Azért gondoltam úgy, hogy segítek a munkában, mivel a gyermekeim is idejártak, járnak. A munkahelyem gépeivel vettem részt az építkezésben: markolóval elbontottuk a régi latrina rendszert, majd azt betömörítettük, amelyre mehetett az alap – mesélte az édesapa.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.