Hírek Kiemelt Makó

Új fejezet a makói petrezselyem életében

Oltalom alatt álló földrajzi jelzést kapott az Európai Uniótól a térségben termelt petrezselyem gyökér. A védettségtől a piacának és ezzel együtt a termőterületének növekedését várják a gazdák.

Nagy Szabolcs – Makó

– A térség mezőgazdasági sikertörténete lett a makói petrezselyem gyökér – fogalmazott a növény Európai Uniótól kapott védettsége kapcsán Farkas Éva Erzsébet.

Makó polgármestere kiemelte, mostantól a város nem csak a Hungarikummá vált vöröshagymájáról híres, hanem erről is. A következő cél a fokhagyma hasonló szintre emelése, mondta el Farkas Éva Erzsébet, akitől azt is megtudtuk, háziasszonyként otthon is ezt használja.

– A makói piacon is lehet kapni, én magam is használom, otthon a pincében tároljuk, körülbelül kétszer annyi ideig eláll, mint a többi fajta. Sokkal illatosabb, és édesebb is. Megismerni is könnyű, hiszen más fajtáknál hosszabb, 3-5 centi az átmérője – osztotta meg tapasztalatait a polgármester.

A petrezselymet a térségben mintegy 700-1000 hektár területen termelik, ennek azonban csak egyharmada a makói fajta. Ennek többek között az is az oka, hogy az áruházláncok jelenleg előnyben részesítik a rövidebb fajtákat. A védettség megszerzésével ez is változhat, az pedig a piac és a termőterület növekedésével járhat majd együtt.

– Magyarország nem önellátó a petrezselyem gyökérből, behozatalra szorulunk, ami rosszabb minőségű, ez Makón is sokszor megjelenik. A védjegyet igazoló címkét a gazdakör fogja előállítani, ezt minden termelő, aki igazolni tudja a származást ráteheti majd a termékre – mondta el Kádár József, a Csanád és Térsége gazdakör elnöke.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád megyei elnöke szerint az elismerés a laikusok számára úgy értelmezhető legkönnyebben, ha a tokaji borhoz hasonlítjuk, ami ugyanígy egy kizárólagos tájegységhez kötődik, mint mostantól a makói petrezselyem gyökér. Szél István a gazdák összefogását is kiemelte, mint mondta, ha van összefogás, abból siker is lesz.

– Az egyik legfontosabb dolog, hogy a helyi gazdák dönthetnek majd arról, ki az, aki ezt a védjegyet használhatja majd. Emellett alapvető célunk, hogy magyar polcra, magyar asztalra magyar termék kerüljön. Lehet, hogy valamivel olcsóbb az áruházláncokban például a külföldi petrezselyem gyökér, azzal azonban nem magyar családokat, nem a magyar gazdaságot támogatjuk – fogalmazott a megyei elnök.

Szél István hozzátette: továbbra is várják a makói gazdák javaslatait, mondják meg, mit szeretnének a térségben, az agrárkamara pedig minden kezdeményezés mellé szívesen odaáll.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.