Gálázott a Forgatós
A Forgatós Táncegyüttes apraja-nagyja gőzerővel készült a vasárnapi nagy fellépésükre, a „Karácsony felé” című előadásra. A kemény munka meghozta a gyümölcsét: a Hagymaházban telt ház előtt léptek fel. Gajáta Fanni – Makó Kicsik és nagyok egyaránt mindent beleadtak, hogy a Forgatós Táncegyüttes karácsonyi gálaműsora remek hangulatú legyen. A fellépés az óvodáskorú kis táncosoknak remek lehetőség volt, hogy megismerkedjenek még jobban a magyar hagyományokkal  – mint például a Luca-napi szokásokkal – és…
A második gyertya is ég a makói koszorún
Farkas Éva Erzsébet polgármester Ábrahám Pál sportolóval, Dr. Bartháné dr. Farkas Margittal és Kondrát Zoltán református lelkésszel közösen gyújtotta meg a városi adventi koszorú második gyertyáját, a remény lángját. Gajáta Fanni – Makó Advent második vasárnapján is megtelt érdeklődőkkel a Makovecz tér. Ezen a hétvégén a reményt jelképező gyertyán volt a sor, amelyet Farkas Éva Erzsébet polgármester mellett Ábrahám Pál makói sportoló, Dr. Bartháné dr. Farkas Margit, a Szegedi Közjegyzői Kamara…
Felgyulladt a második láng Földeák adventi koszorúján
A Hetednapi Adventista Egyház közreműködésével meggyújtották a második lángot Földeák adventi koszorúján. Az ünnepség végére a Mikulás is megérkezett, hogy megajándékozza a község gyermekeit. (Borítókép: Báthory Anikó) Báthory Anikó – Földeák Földeákon is meggyújtották a második lángot ma délután a község parkjában lévő adventi koszorún. Az ünnepi műsort a Hetednapi Adventista Egyház tagjai adták. A hittanos csoport éneke után Kovácsné Bokor Sarolta arról beszélt, hogy a jászólban fekvő gyermek Isten…
Szövetségi kapitánnyal edzettek Makón
Grátz Vilmos szerint kemények a játékosok, ott a helyük a Divízió 2-es bajnokságban. Három napot volt a városban a válogatott stábja, hóban-fagyban is meghajtották a focistákat. Nagy Szabolcs – Makó – Kell még pár játékos, meg egy kis tapasztalat, de ott a helyük a Divízió 2-ben – mondja a makói játékosokról a Magyar Amerikai Futball Szövetség kapitánya. Grátz Vilmos és két edző a szövetség mentorprogramjának keretében három napot töltött a…
Jó hangulatú volt a nemzetiségi karácsony
Már hagyománynak számít a Makói Romai Nemzetiségi Önkormányzat életében, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeknek ünnepi programot rendeznek decemberben. A felajánlásoknak köszönhetően Mikulás-csomagot, gyümölcsöt, szendvicset és szaloncukrot is kaptak a kicsik. Gajáta Fanni – Makó Negyedik alkalommal szervezte meg a Makói Romai Nemzetiségi Önkormányzat a karácsonyi ünnepségét, ahová a hátrányos helyzetű roma és nem roma gyerekeket is szívesen vártak. A lurkók a makói gumigyárnak köszönhetően Mikulás-csomagot kaphattak, illetve Kolompár László, a…
Ismerje meg a környék élővilágát Viseráczki András fotóival
Minden hónapra jut egy látványos kép a makói természetfotós most megjelent naptárában. Az évet végiglapozva pedig a négy évszak természeti szépségeit is megcsodálhatjuk. Kiss Dániel – Makó Egy horgászat során jött a felismerés, hogy mennyi kincset rejt a természet, elsőnek egy messzelátót szerzett be, aztán egy madárhatározót, illetve egy fényképezőgépet, innen indult Viseráczki András története. A makói fotós elhatározta, hogy ezt a környéket fogja lencsevégre kapni, de ehhez szükséges volt,…
Új kezdet
Bármely pillanatunk válhat azzá. De ha akarjuk, ha nem, egy új nap mindig ezt jelenti. A női kézilabda-vb norvég egyik játékosa kapcsán hangzott el, hogy öt hónappal második gyermeke születése után már bombaformában játszik a válogatottban és most mindent megtesz a csapata sikeréért. Ehhez állítólag a szülést követő hatodik napon már futóedzésekbe kezdett. Nyilván nem mindennapi teljesítményről van szó, ami megosztó, meghökkentő, megbotránkoztatható stb. lehet mások számára. Ha viszont azt…