Makó színes

Karácsonyoztak a hadiárvák és a hagymás nyugdíjas klub tagjai

Alig múlt el a Mikulás, ma máris karácsonyi ünnepet rendeztek a makói hadiárvák, illetve a Hagymás Nyugdíjas Klub tagjai.

Korom András -Makó

A hadiözvegyek, hadiárvák makói szervezete tagjai ma délelőtti közös ünnepségén még karácsonyi ajándékokat is osztottak. Ám ez előtt Vass János elnök ismertette a szervezet idei tevékenységét. Az ünnepségen résztvevő Kovács Sándor települési képviselő pedig a városi fejlesztések mellett szólt arról is, hogy a hadiözvegyek, hadiárvák helyi szervezete kérésére újították fel a Csanád vezér téri II. világháborús emlékművet. De az idén újította fel a Sarkadi család az újvárosi református temetőben található I. világháborús katona sírokat.

Hallgassa meg Kovács Sándor képviselőt:

navigate_before
navigate_next

Kora délután már a Hagymás Makó Nyugdíjas Klub tagjai ünnepeltek. 50 adag házi készítésű töltött káposztával alapozta meg a hangulatot a hagymás nyugdíjas klub tagjainak Csirik Erzsébet klubelnök. A tagok pedig saját készítésű aprósüteményekkel érkeztek a megyeház utcai klubhelyiségbe. A klubvezető elmondta, hogy két klubtaggal együtt megformázták a Kálvária kápolnát és egy vöröshagymát, a múzeum mézeskalács felhívására.

navigate_before
navigate_next

Hallgassa meg Csirik Erzsébetet:

Czirbus Gábor és Csirik Erzsébet

Az ünnepségen részt vevő Czirbus Gábor alpolgármestert a klub támogatásokról kérdeztük:

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.