Hírek színes Térség

Elkápráztatták a palotaiakat a művészetis diákok

A Csanádpalotai Dér István Általános Iskola pénteken,  a Dér est keretén belül emlékezett meg az intézmény névadója születésének 80. évfordulójáról.

Forró Flóra – Csanádpalota

Megtelt a Kelemen László Művelődési Ház nagyterme Csanádpalotán, a művészeti oktatásban résztvevő diákok ugyanis a hagyományos Dér est keretében mutatták be, mit tanultak az első félévben.

– Intézményünk 2003. május 30-án vette fel Dér István festőművész nevét és névadónk szellemében külön gondot fordítunk tanulóink művészeti képzésére. A 2017-es évet névadónk születésének 80. évfordulója alkalmából Dér évnek nyilvánítottuk, mely keretén belül számos programot, projektet szerveztünk. Iskolánk aulájában létrehoztuk a DÉR-falat, ahová az iskolai alapítvány által jutalmazott, szigorú feltételeknek megfelelő, DÉR díjas tanulóink fényképei kerültek fel. Méltó ünnepség keretén belül avattuk fel a Dér falat, ahová szüleikkel együtt hívtuk vissza eddigi Dér díjasainkat –mondta el az iskola igazgatója.

Szabó Zsuzsanna hozzátette: szintén kiemelkedő eseménye az évnek a mai est, melyet Dér István emlékének szentelnek és ez egyben az emlékévünk záró programja is.

Fülöp Boglárka a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola alkalmazottjaként tanít a palotai iskolában harmadik éve. -A palotai csoportba 34 gyerek jár, egytől nyolcadikig vegyesen. Heti két- három alkalommal zajlanak a próbák, amit a gyerekek nagyon élveznek. A mai estre kalocsai táncokat hoztunk – tudtuk meg a tanárnőtől.

Deák Dzsenifer is énekelt az esten, ő hat éve ját néptáncra, amit eleinte nem kedvelt annyira, de gyorsan megszeretett.

– Nagyon szépek a ruhák, és sok szép népdalt is tanulunk. Ezekből az estre a nyárádmenti népdalokkal készültünk. Most nyolcadikos vagyok, továbbtanulni is ilyen irányba szeretnék, a békéscsabai Bartók Béla Művészeti Iskolába készülök – mondja Dzsenifer.

Haluska Larina hetente öt napot készült arra a karácsonyi dalra, amit az esten előadott. Pap Anikó tanítványaként ez az első éve a zeneórán.

– Jelenleg furulyán tanulok, de később szeretnék trombitán is – tudtuk meg a harmadikos kislánytól.

Az est programjában volt rajz és verspályázat bemutatása, felléptek a néptáncot és a zenét tanuló diákok, egy mini színdarab keretében bemutatták az igazgató néni születésnapját, zárásként pedig az iskolai kórus a zenetanárokkal karöltve egy dalt adott elő.

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.