Hírek Kiemelt Makó

Az olvasást népszerűsíti az országjáró író

Holden Rose, azaz Kovács Attila író a Makói Gyermekkönyvtárban várta a harmadikos és negyedikes gyerekeket. A humorral átitatott, interaktív előadással az olvasás fontosságára hívta fel a figyelmet.

Kiss Dániel – Makó

– Nagyon nagy különbözőségek vannak az ország különböző területein, de egyet megtapasztaltam, és egyben biztos vagyok: a gyerekek akarnak olvasni – mondta el Kovács Attila, mikor megkérdeztük, mit is tapasztal az országot járva. A 16 megyét megjárt író mintegy 5000 gyermekkel találkozott, és elmondása szerint a legfontosabb, hogy az értő olvasást kell elsajátítaniuk a gyereknek, az összes többit megtanulják maguktól.

Az első gyermekkönyvét felkérésre írta, amit négy résznyi folytatás követett, illetve egy novelláskötetet is kiadott. A Howard Matheu különös esetei sorozat egy gyermekeknek készült detektívtörténet, több kötetben. Ezek a könyvek a Makói Gyermekkönyvtárban is népszerűek, főként a fiúk körében, innen jött, hogy meghívják az írót. Az olvasás népszerűsítésén túl a könyvtár célja volt, hogy a gyerekek a magyar írókat is megismerjék.

Az előadás három turnusban zajlott, így több csapat is részt vehetett a kérdésekkel színesített találkozón. A helyesen válaszolókat az író könyvjelzőkkel díjazta, illetve aki a legjobban figyelt, az egy könyvet is kaphatott.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.