Megkezdődött az adventi vásár Makón – videóval
Forralt bor és kürtőskalács illata keveredett a Makovecz téren, ahol az adventi vásár várja a kilátogatókat. Kézműves termékekben sincs hiány. Gajáta Fanni – Makó Karácsonykor kicsit mindenhol több angyalka jelenik meg: az otthonokban, a főtereken és a kézművesek kínálatában is fel-felbukkannak a szárnyas védőszentek. Makón sincs másképpen, ugyanis több standnál várták a gazdájukat a kézzel készült angyalkák. Túri Kitti az ünnepek alkalmából az állatfigurák mellett hóembereket, szaloncukrokat és hópelyheket is…
Ezrek búcsúztatták Almási Istvánt
Lázár János, a térség országgyűlési képviselője mentorként, politikai úriemberként tekintett Hódmezővásárhely elhunyt polgármesterére. A temetésen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is. Nagy Szabolcs – Hódmezővásárhely Almási István november 20-án, életének 73. évében hunyt el. A hódmezővásárhelyi önkormányzat saját halottjának tekinti. A Békés megyei Eleken született 1944. július 12-én. 1968-ban szerzett diplomát a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán magyar-ének-zene általános iskolai tanár, majd 1979-ben népművelő szakon. Zenészként a Molnár Dixieland Zenekar tagja, a…
József Attilára emlékezett Makó és Kiszombor
A költő halálának 80. évfordulója alkalmából koszorúzással, előadással, diák-alkotói pályázattal és kiállítással készült a két település. Továbbá második alkalommal, egy új formában kiadták a Kiszombori versesfüzetet is. Kiss Dániel – Makó/Kiszombor József Attila makói tanulmányairól, eltöltött éveiről és kiszombori nyaráról sok emlék és vers maradt fent. A fiatalon elhunyt, tragikus sorsú költő itteni, fiatalkori emlékei meghatározóak voltak életére. – József Attila szűk 33 éve egy teljes, egész univerzum. Az univerzum…
Attila petróleumot öntött Makón a fejére
Vesszőkosárral a kezében az újvárosi vasútállomáson lépett le a vonatról, az Espersit ház konyhájában petróleumot öntött a hajára, hogy meggyújtsa, és kifeküdt a szegedi vonat elé, hogy meghaljon, de egy másik öngyilkost a pálya korábbi szakaszán ütött el a vonat. József Attila – ahogy nem tanítják. Korom András – Makó/József Attila József Attila a mai tankönyvekben már csak egy szoborrá merevedett költő, illetve egy megtanulandó vers. Pedig az egykori makóiak…
A Makói KC is megemlékezik Szabó „Sonka” Lászlóról
A Makói Kézilabda Club megemlékezést tart Szabó „Sonka” Lászlóért a CONTITECH Makói KC – Kiskőrös NB.II férfi kézilabda mérkőzés előtt. MH Nagy György Sándor, a Makói Kézilabda Club technikai vezetője portálunknak jutotta el az egyesület közleményét. „A Makói Kézilabda Club vezetősége és játékosai megrendülten értesültek Szabó ” Sonka ” László halálhíréről, 62 éves volt. Szabó „Sonka” László Makó város szülötte, Makó város sportjáért kitüntetett.  Döntő szerepet játszott abban, hogy 1992-ben újjászervezték volt…
Házhoz viszik az Erzsébet-utalványokat
Megkezdték az Erzsébet-utalványok osztását a makói képviselők: a 10 ezer forint értékű utalványoknak örülnek a 70 év felettiek, úgy érzik, nagy segítség ez a városvezetés részéről az ünnepek előtt. Gajáta Fanni – Makó Még az augusztusi testületi ülésen döntött úgy a makói grémium, hogy 5 ezer forintról felemelik az Erzsébet-utalvány értékét, amelyet a 70 év feletti nyugdíjasok kapnak a városban. Így az ünnepek előtt 3314 szépkorú, 10 ezer forint értékű…