Kiemelt Makó

Gálffi László kapja a Páger-díjat

Gálffi László (a képen), Kossuth- és Jászai-díjas színművész kapja az idei Páger-díjat – döntött róla mai zárt ülésén a makói képviselő-testület. Napirend előtt zömmel a jobbikos Zeitler Ádámmal csatázott a polgármesteri többség. A testület elfogadta Kallai Árpád főigazgató, a makói kórházzal kapcsolatos bő másfél órás, a kérdésekre adott válaszokkal kibővített tájékoztatóját.

Korom András – Makó
A délelőtt a Koronában kezdődött képviselő-testületi ülés elején egy perces néma felállással emlékeztek meg a nemrégiben elhunyt Almási István vásárhelyi polgármesterről, majd Farkas Éva Erzsébet polgármester köszöntötte az Aranyanyu díjat kapott Molnárné Gardi Katalin, egészségügyi dolgozót, a VOSZ Prima-díjat kapott Szentpéteri Csillát (ezt édesapja vehette át), és Kisistók Tímea stúdióvezetőt, miután a városi televízió nemrégiben nemzetközi díjat kapott az Ami a vonóban rejlik című filmjéért.

navigate_before
navigate_next

Napirend előtt Farkas Éva Erzsébet részletesen ismertette az elmúlt négy év fejlesztéseit és szót ejtett a tervekről is. A hozzászólásokat Hadik György nyitotta, elmondta, hogy Kerekes Éva hegymászó első magyarként és első nőként 7126 méteres csúcsot hódított  meg.
Czirbus Gábor felhívta a figyelmet, hogy már majdnem befejezték Pulitzer sétányon a műfüves pálya építését. Közölte: néhány napon belül kész is lesz a 16 milliós beruházás, melyhez Makó 5 millióval járult hozzá.

Az alpolgármester megkérdezte Zeitler Ádámtól, milyen tapasztalataik vannak a béruniós aláírásgyűjtéssel kapcsolatban? – Vagy ez is csak olyan politikai blöff, mint, amikor a Makona irodát korrupcióval vádolták, vagy amikor azt nyilatkozta, Makó kevés támogatást kap?

Zeitler Ádám

Zeitler Ádám (Jobbik) erre azzal reagált, hogy a Makonát nem vádolta korrupcióval, a túlárazást említette. És azt mondta, hogy Makó más városokhoz képest kap kevés támogatást. A képviselő kijelentette, hogy a béruniós aláírás nem blöff, több szakszervezet is részt vesz az aláírás gyűjtésében. – Makón több mint 1000 aláírást gyűjtöttünk össze 3 hónap alatt és Brüsszelben is volt egy ezzel foglalkozó konferencia – tette hozzá.

Kovács Sándor képviselő azt tudakolta Zeitler Ádámtól, mely vetélytárs városokra gondolt, amikor azt nyilatkozta hogy azokhoz képest Makó kevés támogatást kapott? Hozzátette, olvasta, hogy Zeitler iskolásoknak tartott tájékoztatót, a Szirbik Miklós Társaság tagjaként. – Mi szükség van arra, hogy egy politikai elkötelezettségű portál adjon erről számot? – kérdezte.

Zeitler Ádám válaszként elmondta, hogy a béruniós aláírásgyűjtés célja, hogy ez a kérdés Európai Tanács elé kerüljön, mert “az eltérő bérek miatt Kelet-Európa kiürül”. Szavaiból kiderült: a “más városokkal” kapcsolatban Vásárhelyre gondolt, mely  – úgy számolta – nagyságrenddel nagyobb egy főre eső fejlesztési összeget kapott.
– A Szirbik Miklós Társaság tagjaként és történészként tartottam előadást a Szikszai diákjainak 1956 makói eseményeiről, nem a Jobbik tagjaként és ez több hírportálon is megjelent, nem csak egyen – közölte.

Czirbus Gábor  megköszönte a válaszokat, de elmondta, ha a Hagymatikum bővítését a Makona tervezte, így a korrupciót, túlárazást csak rá érthették. „S ez nagyfokú tiszteletlenség volt az Önök részéről” – mondta. Hangsúlyozta: Makónak nem egy megyei jogú várossal kell versenyeznie. Hozzátette, úgy látja, hogy Buzás Péter – a két települést összeugrasztani akaró – politikáját viszi most a Jobbik tovább.
Az alpolgármester közölte azt is, hogy az uniónak nincs hatása a tagállamok bérpolitikájára, s a kormányoknak pedig nincs befolyásuk a cégekére.

Hadik György szerint a bérunió humbug. Nincs gazdasági alapja. Török Miklós (DK) azt mondta, hogy a bérunió lényege, hogy az adott munkakörben a bevándorlót is ugyanaz a bér illesse meg, mint a helybélit. Weszelyné Végsheő Henrietta szerint azért hülyeség a bérunió, mert a kormányok nem szabhatják meg a béreket.

Zeitler Ádám válaszként azt mondta, hogy úgy látszik, hogy a Fidesznek megfelelőek az alacsony bérek, hiszen ezzel csábítja az országba a multikat.

Czirbus Gábor viszontválaszában elmondta, hogy Makó kapott autópályát és itt is terveznek villamosvasutat, Farkas Éva Erzsébet pedig közölte, Makó 117 pályázatot nyújtott be 25 milliárd forint értékben Lázár János támogatásával. A térségi, Makót is érintő beruházások értéke azonban 81 milliárd. A polgármester kérte Zeitlert, vonja vissza azt a kijelentését, hogy jól járnak a fiatalok, ha kivándorolnak. – A város mindent megtesz, hogy helyben marasztalja őket. Szégyellnie kell magát képviselőként, ha ilyen kijelentéseket tesz – tette hozzá a polgármester. Zeitler Ádám képviselő közölte, ő is azt szeretné, ha minél több fiatal maradna Makón és aki elment, lehetőleg jöjjön vissza és kikérte magának a polgármester tanórát idéző kioktató hangnemét.

A makói kórház a térségi egészségügyben ellátott szerepével kapcsolatos napirendi pontnál Kallai Árpád főigazgató adott számot az intézmény munkájáról. Elmondta, a térségi településeken már tartott tájékoztatót, Makón pedig még karácsony előtt lesz fórum. Farkas Éva Erzsébet meg köszönte a kórház a várossal való együttműködését.

Kallai Árpád

Török Miklós, Zeitler Ádám (aki maga harmincat tett fel) és Marosvári Attila (PSZM) kérdéseire Kallai Árpád – többek közt – elmondta: a legnehezebb a kórházi munkavállalók, főképpen az orvosok megtalálása, de ez nem makói, hanem hazai és nemzetközi probléma. Közölte:  2012 óta a kormány jelentős 97-110 százalékos béremeléseket biztosított az orvosoknak. Egyre több fiatal orvos szeretne idehaza elhelyezkedni, egy Angliában élő kolléga a makói kórház vezetői pozíció megpályázása felől érdeklődött. A főigazgató – aki több mint egy órán át válaszolt a hozzá intézett kérdésekre, melyek a főigazgató és a tagkórház vezetője munkabeosztásától a kórházi ágyneműk mosásáig sok mindenről szólt  – elmondta, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően a makói kórház egyre magasabb színvonalon és hosszú távon tudja szolgálni a betegek igényeit.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.