Egyéb Kék hírek Makó Térség

Óvatosan az adventi gyertyákkal!

Az adventi időszakban ugrásszerűen megnő a lakástüzek száma. Az esetek többségében a tűz még egy négyzetméternyi területet sem érint, azonban szinte minden nap előfordul olyan eset, ahol teljesen kiég egy szoba, vagy az egész lakás.

MH-Katasztrófavédelem

Évek óta folyamatosan csökken a lakástüzek száma, de az ilyen esetek egyötödéhez még mindig az év utolsó egy hónapjában riasztják a tűzoltókat. Évente körülbelül 6500 lakástűz történik, az adventi és az azt követő időszakban, decemberben és januárban kétszer annyi, mint az év többi részében. Az otthon keletkező tüzek jelentős százaléka a konyhában alakul ki, ezért elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk néhány alapvető szabállyal, így például azzal, hogy az égő olajat tilos vízzel oltani, ehelyett fedőt kell rátenni, le kell kapcsolni a tűzhelyet és le is kell húzni róla az edényt. Fontos továbbá, hogy időben tudjunk reagálni a kialakult tüzekre, mert azok a lakásban található textíliákon és a karácsonyfán keresztül nagyon rövid idő alatt jelentős méretűvé nőhetnek.

A katasztrófavédelem ismételten felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy az adventi vasárnapokon, karácsonykor és szilveszterkor gyújtott gyertyákat, csillagszórókat egy percre sem szabad felügyelet nélkül hagyni! Mindig tartsuk szem előtt, hogy az adventi koszorú, a karácsonyfa, a hangulatvilágítás, a nem biztonságos égősor és a tűzhelyen felejtett étel a legkisebb óvatlanság esetén is könnyedén tüzet okozhat!

A kisebb tüzeket magunktól is megpróbálhatjuk eloltani, amennyiben azonban az meghaladja a képességeinket, haladéktalanul értesíteni kell a tűzoltókat a 105-ös vagy a 112-es telefonszámon, majd be kell zárni a tűz által érintett helyiséget.
Az adventi vasárnapokon gyújtott gyertyákat, mécseseket egy percre sem szabad felügyelet nélkül hagyni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.