Sipos Kamillát támogatja az apátfalvi testület

Havi 10 ezer forinttal támogatja az apátfalvi önkormányzat a 8. osztályos Sipos Kamillát, aki részt vesz az Arany János Tehetséggondozó Programban – derült ki a mai testületi ülésen. Emellett döntöttek arról is, hogy mire költik a Start Plusz Díj kitüntetésért járó pénzösszeget. Gajáta Fanni – Apátfalva Egy kishaszongépjárművet és egy mezőgazdasági gépet vásárol az apátfalvi […]

Holnap eldől ki kapja a Páger-díjat

Téni bácsi arany pecsétgyűrűje mását Páger Antal január 29-i születésnapja körül adományozzák évek óta annak a színésznek, aki Páger eszköztelen színjátszást alkalmazza. Holnap dönt róla a testület, ezúttal ki kapja meg. Korom András – Makó A 2001-ben a makói képviselő-testület által alapított díjat évente egyszer egy színésznek ítélik oda. Ebben a fő szempont az eszköztelen […]

Nemzetközi kapcsolatokkal az erőszakmentesség mellett

Az Erasmus programnak köszönhetően két alkalommal is külföldre látogathatnak a makói SZIGNUM diákjai. A cél, hogy a különböző kultúrák találkozzanak, és hogy elsajátítsák az erőszakmentes kommunikáció eszközeit. Kiss Dániel – Makó A Hagymaház Pódium termében nyitották meg azt a projektet, melynek keretein belül a konfliktuskezelésüket fejleszthetik a gyerekek, és közben nemzetközi kapcsolatokat építhetnek. A megnyitón […]

Mintha új lenne a Justh Gyula utcai rendelő

A műszaki átadás-átvétel zajlik, heteken belül visszaköltözhetnek a háziorvosok és újra ide jöhetnek a betegek. A felújítással a rezsin is spórol az önkormányzat. Nagy Szabolcs – Makó – A régi rendelő állapotával kapcsolatban rengeteg panaszt hallottam, de most nagyon örülnek, akiknek itt a háziorvosa – mondja Kádár József önkormányzati képviselő, akitől azt is megtudtuk, személyesen […]

Szeretik a makóiak a fürdőt, mégis keveset járnak

A nap kérdésében arra kerestük a választ, hogy a makóiak mennyire használják ki a fürdő közelségét, és hogy mit szólnak a fejlesztésekhez. Kiss Dániel – Makó – Amikor felépült a fürdő, akkor volt egy bejárás és megnéztem. Nagyon tetszik és észrevehető, hogy a turizmus szempontjából fejlődött a város. Örülök, hogy tovább fejlesztik – mondta el […]

Már nem döcögős Királyhegyes főutcája

Az elmúlt időszakban több fejlesztés is megvalósulhatott Királyhegyesen: többek között állami támogatásból felújították az óvoda konyháját, járdák készültek és a Jókai utca is új burkolatot kapott. Gajáta Fanni – Királyhegyes Ebben az évben nagy változások történtek Királyhegyesen. Elsőként összefogás és egy pályázat eredményeként újulhatott meg a helyi templom homlokzata és a tornya. Közel 2 és […]

Alapítványi est Kiszomboron

Szeressük egymást gyerekek, szeressük egymást kiszomboriak! címmel rendeznek alapítványi estet december 29-én a kiszombori Rónay kúriában.

5 és félmilliót érő csempészcigire bukkantak 3 autóban

A pénzügyőrök közel 4 ezer doboz adózatlan cigarettát foglaltak le két személyautóban és egy teherautóban a határon. A pénzügyőrök, Harley kutya, de a röntgengép is talált eldugott bagót. MH-kék hírek A pénzügyőrök egy Macedóniából Svájcba tartó tehergépjárművet ellenőriztek Röszkén. A sofőr ülőgarnitúrát szállított.  A benyújtott okmányok ellenőrzése után a NAV munkatársai a jármű és a […]

14 évvel fiatalabb nőbe szerelmes Német Kristóf – szavazóval

A 42 éves színészre ismét rátalált a boldogság, hiszen szerelmes visegrádi wellnesshotelben dolgozó Zitába. MH-bulvár A színész és Zita kétt éve találkoztak először. Már az első alkalommal is megvolt köztük a szikra, de vagy a lány, Németh Kristóf volt foglalt. Most viszont mind a ketten pár nélkül vannak. – Őszintén örülünk egymásnak és az együtt […]

Óvatosan az adventi gyertyákkal!

Az adventi időszakban ugrásszerűen megnő a lakástüzek száma. Az esetek többségében a tűz még egy négyzetméternyi területet sem érint, azonban szinte minden nap előfordul olyan eset, ahol teljesen kiég egy szoba, vagy az egész lakás. MH-Katasztrófavédelem Évek óta folyamatosan csökken a lakástüzek száma, de az ilyen esetek egyötödéhez még mindig az év utolsó egy hónapjában […]

A zsiráfnyelvről a szakértő Makón

Az erőszakmentes kommunikáció lényegéről tart előadást szerdán délután fél 5-tól Rambala Éva a SZIGNUM-ban. A program a Szent István Egyházi Iskola most elindult Erasmus+ pályázatának keretén belül zajlik, mely célja, hogy a kortárs mediáción keresztül formálja át az európai iskolák légkörét. Szabó Anita – Makó Az igazadhoz ragaszkodsz, vagy az életörömöt keresed? Eleged van abból, […]