Hírek színes Térség

Apátfalva is részt vesz különleges adventi vásáron

A kétnapos, a közmunkások által előállított termékekből nyíló szegedi kiállításán és vásárán az apátfalvi közfoglalkoztatottak termékei is ott lesznek a pusztamérgesieké és a szentesieké mellett.

A közmunkaprogramban előállított termékeknek szervez kiállítással egybekötött vásárt november szerdán és csütörtökön, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya. Szegeden, a Rákóczi téri központi épület nagytermében, a megye 6 járásának 26 kiállítója mutatja be és kínálja a közfoglalkoztatás keretében előállított portékákat – köztük az a három is, Apátfalva és Pusztamérges önkormányzata, valamint a Szentesi Hajléktalan Segítő Központ, amely elismerésben és kiemelt támogatásban részesült idén a belügyminiszter döntése értelmében.

A rendezvény látogatói többek között mikulászacskót, illatpárnát, ajándék- és divattáskát, különböző magvakból készült olajat és lisztet, pirospaprikát, batátát, sokféle befőttet, lekvárt, savanyúságot és gyógynövényt, zöldség- és gyümölcslevet, zöldségeket, seprűt, sapkát, sálat, kesztyűt, rongyszőnyeget, asztalterítőt, díszpárnát, házszámtáblát, adventi koszorút, kerámia tárgyakat vásárolhatnak. A rendezvényt Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára és Juhász Tünde kormánymegbízott nyitja meg szerdán délelőtt 10 órakor.

A negyedszer megszervezett megyei program célja, hogy a nagyközönség is megismerhesse mindazokat az értékeket, amelyek a közfoglalkoztatás keretében jöttek létre idén a megyében. Az előállított termények és feldolgozott élelmiszerek hozzájárulnak a közétkeztetés minőségének javításához, az önellátó, önfenntartó települési modell kialakításához.

A vásár 2017. november 29-én, és 30-án is 10-től 18 óráig tart nyitva.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.