Belföld Kiemelt Makó

Nemzetközi díjat nyert a Makói Városi Televízió

A 10. alkalommal megrendezett Közép-európai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon a legjobb filmnek járó díjat a regionális televíziók kategóriájában a Makói Városi Televízió hozta el, az “Ami a vonóban rejlik…” című filmjével.

MH-Makó

A pályázati felhívásban azt kérték, hogy a készítők minél szemléletesebben mutassák be a roma társadalom különböző arcait: örömét, bánatát, konfliktusait, sikereit, vagy éppen kudarcait.
A helyi televízió alkotói: Kisistók Tímea főszerkesztő, Nagy Dániel szerkesztő-riporter és Magyar Andor operatőr-vágó a magyarcsanádi Mezei József eddigi életének bemutatásán keresztül valósította ezt meg.
Filmjük címe: „Ami egy vonóban rejlik…”

Kossuth Borbála, a zsűri titkára értékelésében azt mondta: „…úgy gondolom, hogy nagyon szép lírai műről van szó, nagyon szép képekkel és átkötésekkel. Mindemellett a témája is figyelemfelkeltő, részint a valódi pozitív példának a megmutatása, vegyítve a mindennapokkal. Olyan fontos témákkal és területekkel, mint az iskola, az oktatás, a pedagógusok felelőssége és a helyi lokálpatriotizmus. Fontos a család szerepének a kiemelése is. Itt jó értelemben mondom a családot, hiszen maga a filmben szereplő fiatalember is elmondta, hogy a kötődés, ami a családjához, a neveltetéséhez kapcsolódik, mennyire fontos számára és nagyon szép példa volt ez a nevelő munkája a pedagógusoknak a megjelenítésére is.”


Az ünnepélyes gálára múlt héten, Budapesten, a Bem Art Moziban került sor, ahol a legjobb alkotásoknak járó bronzplakettek átadását követően a nyertes filmeket levetítették. Ezzel a díjjal már az elmúlt két esztendőben negyedik alkalommal ismerték el országos és nemzetközi szinten a Makói Városi Televízió munkáját.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.