Ifjú zenészek mutatkoztak be a Koronában
1968-ban november 20-át az Ifjú Zenebarátok Napjává választották. Ez alkalomból az Alapfokú Művészeti Iskola koncertet szervezett, ahol azok a tanulók léptek fel, akik a zenével komolyabban szeretnének foglalkozni. Gajáta Fanni – Makó Klarinét, trombita, zongora, furulya, szaxofon és marimba is megszólalt csütörtök délután a Korona Szálló dísztermében, az Ifjú Zenebarátok Napja alkalmából szerveztek koncertet. Borkáné Dudás Mónika intézményvezető elmondta, a délután során általános- és középiskolás korosztályú gyerekek is bemutatkoznak, hiszen…
Nagy a gond a járdákkal és a csatornával a Vertán-telepen
A Munkás utcai idősek klubjában közös fórummal várta az érdeklődőket Czirbus Gábor alpolgármester és Gáspár Sándor települési képviselő ma este. Tanács Dóra Gréta – Makó Csütörtök este Vertán-telepen lakossági fórumon összegezték a város folyamatban levő, valamint tervezett fejlesztéseit. Először Czirbus Gábor alpolgármester tett említést a könyvtár felújításáról, az aszfaltozási munkálatokról a Deák Ferenc utcában, a Hagymaház december eleji elkészüléséről, valamint a Hagymatikum bővítéséről. Ezután Gáspár Sándor települési képviselő kapott szót.…
Százszoros véradót is köszöntöttek ma Makón
A makói és térségi többszörös véradókat jutalmazta meg ma a Magyar Vöröskereszt Makói Területi Szervezete. A negyvenszeres, ötvenszeres, nyolcvanszoros és százszoros véradókat közös vacsorával lepték meg. Főképünkön a százszoros véradó látható. Gajáta Fanni – Makó „Adj vért, és ments meg 3 életet” – szól a Magyar Vöröskereszt felhívása. Sokak ennek eleget tesznek, évente többször is ellátogatnak a véradó állomásra. Az ilyen embereket jutalmazta meg a Magyar Vöröskereszt Makói Területi Szervezete…
Az iskolára készültek a kis makói olimpikonok
Tíz óvodás csapat vett részt az Almási iskola tornatermében ma rendezett Kölyökolimpián. A játékon túl az ovisok betekintést nyerhettek az iskolai légkörbe is. Kiss Dániel – Makó – Ez a beiskolázási rendezvényeink egyike, hiszen a nagycsoportos óvodásokat várjuk ilyenkor, úgy szervezzük meg, hogy a szülők ide jönnek a gyerekekért. Megnézhetik az iskolánkat, a most felújított tornatermünket. A kölyökatlétikának az elemeivel is megismerkedhetnek a gyerekek, ez kifejezetten az atlétika, mint sportág…
Tartalékos alezredes a kormánymegbízott – Kossuth-kardot kapott a főkapitány
Tartalékos ezredesként vezette le a Csongrád Megyei Védelmi Bizottság ez évi utolsó ülését Juhász Tünde. A kormánymegbízottat, a megyei védelmi bizottság elnökét az ülés előtti percekben önkéntes műveleti tartalékos ezredessé nevezték ki. A megyei védelmi bizottság elköszönt Lukács János vezérőrnagy, megyei rendőr-főkapitánytól, akit Kossuth-kardot kapott. A Csongrád Megyei Védelmi Bizottság idei utolsó ülését tartotta Szentesen, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred laktanyájában. Az értekezlet azonban nemcsak a helyszín…
Szél István az Agrárkamara új megyei elnöke
Szél István legfőbb célja, hogy a termelőket terhelő papírmunkát ezentúl a falugazdászok végezzék, hogy a gazdák végre a munkájukkal foglalkozhassanak. Korom András – Vásárhely A Nemzeti Agrárkamara megye tisztújító vásárhelyi ülésén Szél Istvánt választották a NAK megyei elnökévé. A küldöttgyűlés döntése szerint a munkáját hat alelnök segíti a továbbiakban: Kormányos Sándor a mezőgazdaságért, Magyar József az élelmiszeriparért, Máté Péter a vidékfejlesztésért, Gémes László az általános agrárgazdasági ügyekért, Czikora György Gyula…
Nemzetközi díjat nyert a Makói Városi Televízió
A 10. alkalommal megrendezett Közép-európai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon a legjobb filmnek járó díjat a regionális televíziók kategóriájában a Makói Városi Televízió hozta el, az “Ami a vonóban rejlik…” című filmjével. MH-Makó A pályázati felhívásban azt kérték, hogy a készítők minél szemléletesebben mutassák be a roma társadalom különböző arcait: örömét, bánatát, konfliktusait, sikereit, vagy éppen kudarcait. A helyi televízió alkotói: Kisistók Tímea főszerkesztő, Nagy Dániel szerkesztő-riporter és Magyar Andor operatőr-vágó a…
Nyártól ingyenes lesz a KRESZ–tanfolyam és -vizsga a fiataloknak
Jövő július 1-jétől a 20 évesnél fiatalabbaknak megtéríti a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját  a kormány – jelentette be ma az emberi erőforrások minisztere és a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára . MH-MTI Balog Zoltán közölte, a visszatérítés 25 ezer forintos értékhatárig jár, és akkor is igényelhető, ha valaki a KRESZ vizsga után nem megy rögtön a gyakorlati oktatásra. A megtérítés sok fiatalnak komoly segítséget jelenthet, mivel ők még gyakran…
Lázár: jelentősen fejlesztik a közlekedési infrastuktúrát
A magyar kormány abban érdekelt, hogy minél több tulajdonos, minél több sikeres magyar családi vállalkozás tevékenykedjen az ország gazdaságában – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. MTI Fotó Máthé Zoltán MH-MTI A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége Gazdasági Csúcstalálkozó című mai rendezvényén kiemelte: a kormány decemberben dönt arról, hogy milyen javaslatot fogalmaz meg a 2020-tól kezdődő uniós költségvetési ciklussal kapcsolatban. A kormány a jövőben nagyon jelentős…
Az adventi előkészületekről kérdeztük a makóiakat
Hamarosan itt a Karácsony, az ezt megelőző készülődés és az adventi időszak meghatározó a világ minden országában. Arra voltunk kíváncsiak, Makón hogyan várják, hogyan készülnek erre az időszakra a helyiek. Kiss Dániel borítóképén Süket István. Tanács Dóra Gréta – Makó – Először is a lakást díszítem fel, de mivel aktív dolgozó vagyok, az üzlet kirakatát is kidekorálom, szép folyamatosan. Az adventi koszorút én magam készítem, láttam azt interneten hogyan kell,…
Decemberben elkészülhet a makói könyvtár szerkezete
Csütörtök délelőtt Farkas Éva Erzsébet polgármester, Toldi János képviselő, Szikszai Zsuzsanna könyvtárigazgató és Galamb Katalin, a könyvtár helyettes vezetője bejárta a Makovecz-könyvtár építését. A munka jól halad: év végéig készen lehet az épület szerkezete. Gajáta Fanni – Makó Ahogy már többször hírül adtuk, a József Attila Városi Könyvtár új, Makovecz Imre tervei alapján készülő épülete megalkotása gőzerővel zajlik. Gilicze Ferenc, az Építészmester Zrt. műszaki igazgatója a ma délelőtti bejáráson belül…
Már zumba edzéseket is tartanak Nagylakon
Szombaton kezdődött a zumba edzések sorozata Nagylakon. A helyszín nem más mint a volt iskola tornaterme. MH-Nagylak Locskai Zoltán polgármester elmondta, hogy szeretne kiemelt figyelmet fordítani a rendszeres sportolás, valamint mozgás lehetőségének megteremtésére. – Kezdeti lépésként heti rendszerességgel elindulhatott a jóga, amelyen hetente 15 -17 érdeklődő vesz részt. Következő hasonló mozgásra ösztönző a zumba edzés. Örömteli meglepetésként ért, hogy a bemutatkozás – a mintegy 30–35 érdeklődő részvételével – várakozáson felüli…
66 éves férfi molesztált kiskorú fiút
Vádemelést javasol a rendőrség azzal a 66 éves férfival szemben, aki kiskorú sérelmére követett el bűncselekményt. MH-kék hírek A mindszenti férfival szemben szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt 2017 júniusában indított eljárást a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság. Az egy évvel korábban történt nemi erkölcs elleni bűncselekményről a rendőrség a sajtóból értesült, és azonnal nyomozást rendelt el. A férfit a nyomozók július 26-án előállították, őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba került. A rendőrség a nyomozást a…
Veszélyes reklámtáblát szereltek le a makói tűzoltók
Szerdán délután jelentette be valaki a Széchenyi téri veszélyes helyzetet. MH-Makó Szerdán délután érkezett a lakossági bejelentés a katasztrófavédelemhez, hogy egy leszakadt reklámtábla darabjai veszélyeztetik a gyalogosokat a makói főtéren. A makói hivatásos tűzoltók távolították el a tábla darabjait egy dugólétra segítésével. Személyi sérülés nem történt – közölte Molnár Krisztina, megyei katasztrófavédelmi szóvivő.