Kiemelt Térség

Miniszteri elismerést kapott Apátfalva

Csütörtökön vehette át Szekeres Ferenc polgármester Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkártól és Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkártól azt a miniszteri elismerést, amellyel a településen zajló kiemelkedő közfoglalkoztatási munkákat díjazták.

Gajáta Fanni – Budapest

Apátfalván nagy hangsúlyt fektetnek az értékteremtő közmunkára. Ez mi sem bizonyítja jobban, hogy a településen a Start-munkaprogram keretén belül foglalkoznak többek között állattartással, térkő gyártással, fabrikett és utcai bútorok készítésével is. Az Apátfalván folyó munkát Pintér Sándor belügyminiszter is értékelte és miniszteri elismerésben részesítette az apátfalvi önkormányzatot.

Az ünnepi műsor során beszédet mondott Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár, aki megköszönte a települések vezetőinek azt a munkát, amellyel a közfoglalkoztatás rendszerét gazdagították. Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár elmondta, a díjazások során figyelembe vették, hogy a településeken folyó közfoglalkoztatási programok összhangban vannak-e a közfoglalkoztatás céljaival, a támogatott tevékenységek illeszkednek-e a városok, községek adottságihoz, s hogy segítik-e a távolabbi célok megvalósulását. Hozzátette, sokszor megfeledkezünk azokról az emberekről, akik nélkül nem fejlődhetnének a települések.

A Belügyminisztériumban megrendezett ünnepségen fellépett a csanádapácai Rakonczai Bíborka, illetve a Tiszacsegei Hagyományőrző Néptánc Egyesület gyerektáncosai is. Ezt követően vehették át a polgármesterek a miniszteri elismeréseket. Csongrád megyéből Apátfalva mellett Pusztamérgest és Szentest díjazták.

Galéria:

navigate_before
navigate_next

Szekeres Ferenc polgármester az átadó után elmondta, megtiszteltetés volt átvenni ezt a díjat, amellyel elismerték a település munkáját. Hozzátette, a miniszteri elismerés mellé járó 7 millió forintos támogatásból egy, vagy több nagy értékű tárgyi eszközt vásárolnak, amellyel segítik a közfoglalkoztatási programokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.