Belföld Hírek Makó Térség

Támogatják a kismamák újbóli munkába állását

Évente átlagosan mintegy 34 ezer kisgyermekes szülőnek segít a kormány a munkába való visszatérésben – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára.

MH-MTI

Közölte, hogy a tapasztalatok szerint az anyáknak a szülés után nehezebb újra munkahelyet találni, ezért a kormány kiemelt kedvezményekkel támogatja a GYES-ről visszatérők foglalkoztatását. A kormány a munkahelyvédelmi akció 2013-as bevezetése óta összesen 39 milliárd forint kedvezményt adott a versenyszférában a munkáltatóknak, mert szülésből visszatérő anyát foglalkoztattak.
Az a cég, amely GYES-ről visszatérő édesanyát foglalkoztat, mentesül a szociális hozzájárulási adó és szakképzési hozzájárulás alól bruttó 100 ezer forint havi bérig. A kedvezményt kettő, nagycsaládosok esetében három évig lehet igénybe venni.

Az intézkedés eredménye Rétvári Bence elmondása szerint, hogy csak az üzleti szférában ez a kedvezmény 2013-ban havonta átlagosan több mint 25 ezer, 2014-ben 37 ezer, 2015-ben 39 ezer, 2016-ban 37 ezer, 2017 nyaráig 34 ezer kisgyermekes szülő foglalkoztatását segítette elő.

A családokat és a munkáltatókat egyaránt segítő intézkedés, hogy már részmunkaidős foglalkoztatás esetén is megkapják az édesanyák után a kedvezményt a munkáltatók.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.