Belföld Hírek Kiemelt

51 milliárdot fordítanak az év végéig határvédelemre

Ezt Lázár János jelentette be a mai kormányinfón, melyen azt is közölte, hogy Magyarországot ismét az Európai Parlament szégyenpadjára akarják ültetni. Gyurcsány Ferenc álláspontjára is reagált. MTI Fotó: Soós Lajos

MH összefoglaló
– Az utóbbi időben felgyorsultak az események Brüsszelben, Magyarországot megint az Európai Parlament (EP) szégyenpadjára próbálják ültetni – mondta Lázár János a mai kormányinfón.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, hogy a napokban újabb bizottsági meghallgatást kezdeményezett Magyarország ügyében az egyik liberális csoport. Pedig az európai együttműködésnek egymás tiszteletben tartására kellene épülnie, ezért Magyarország azt kéri minden EP-képviselőtől, hogy tartsa tiszteletben a magyar embereket és ne sértegesse őket – jelentette ki. Hozzátette fel sem tételezi, hogy azért gyorsulnak fel az események, mert a “szponzor” Brüsszelbe látogat, de beszédes, hogy hétről hétre kerülnek elő hírek arról, hogy Soros Györgynek milyen erős hálózata van Brüsszelben.

A miniszter közölte: a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium 51 milliárd forintot kap határvédelemre az év végéig. Azért , hogy Magyarország továbbra is Európa és a világ egyik legbiztonságosabb országa maradhasson és megvédhessék az országot az illegális bevándorlóktól. Lázár János ismét hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy miközben tiszteletben tartják: vannak nagy nyugat-európai országok, amelyek bevándorlóországok, de nem fogadják el, hogy a közép-európai “még nem bevándorlóországokat” is azzá megváltoztassák.

Az utóbbi időkben egyre-másra kipattant, magyar zaklatási ügyekkel kapcsolatban elmondta, a kormányzatban és a kormánypártokban az emberi méltóságot tartják a legfontosabbnak, ami ez esetben az áldozatok védelmét jelenti. Ugyan a magánviszonyokban a kormánynak nincs helye és keresnivalója, de a leghatározottabban elutasítják az erőszak minden megnyilvánulását és a hatalommal való visszaélés minden formáját.

A miniszter arról is szólt, hogy nem csökkenhetnek a kárpátaljai magyarok jogai. Úgy szeretnék lefolytatni a vitát a magyar-ukrán viszonyrendszerben, hogy megmaradjon az együttműködés lehetősége. Hozzátette: arra kéri az unióba törekvő Ukrajnát, hogy tartsa be azt a szokást, miszerint ha egy kisebbségnek már megvolt egy joga, az maradjon is meg.

A tárcavezető Gyurcsány Ferenc, a határon túli magyarok szavazati jogának megvonásával kapcsolatos álláspontjával kapcsolatban azt mondta: a volt miniszterelnöknek 2003-2004 óta problémája van a határon túli magyarokkal, míg a határt áttörő illegális bevándorlókat szívesen látja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.