Hírek Kiemelt

Parkoló épülhet a nagylaki művelődési házhoz

Locskai Zoltán március óta tevékenykedik polgármesterként Nagylakon. Az elmúlt szűk 8 hónapban több dolog is történt: többek között járdák épültek, közösségépítő programokat szerveztek és kamerarendszert építettek ki. Decemberben megkezdődhet a polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítése.

Gajáta Fanni – Nagylak

Locskai Zoltán polgármestersége óta több minden valósulhatott meg Nagylakon: nemrég fejezték be a járdaprogramot, amelyhez közel 240 mázsa cementet használtak fel. A vezető elmondta, már csak a közvetlen gyári rész maradt ki a projektből, de ehhez nem szeretnének nyúlni az elkerülő építése miatt. A foci pályánál, a kispadok előtti részt kibetonozták, így az edzőknek és a játékosoknak nem a sárban kell ülniük eső esetén.

A polgármester kiemelte: idén nagy hangsúlyt fektetett a közösségi élet kialakításához és fenntartásához, ezért olyan programokat szerveztek, mint a közös jóga vagy éppen a kézműves foglalkozások gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Új kezdeményezés az is, hogy az idősebb korosztályt díjmentesen szállítják be a makói laborba vérvételre, illetve az ingyenes szűrővizsgálatok is a településre jönnek. A környezetet is szépítették: 87 tő rózsát ültettek el a falu több pontján.


Halloweenra is készültek a településen.

Több nyertes pályázatnak is örülhettek Nagylakon. A kamerarendszert alakíthattak ki a településen, amely nemcsak a lakóknak ad biztonságérzetet, hanem a határrendészet és a rendőrség is ez alapján nyomoz az embercsempészet és migránshelyzet ügyében.

– Nagy beruházás előtt állunk: a polgármesteri hivatal energetikai felújítása következik. A papírmunka elkészült, a kommunikációs anyag felkerült a település oldalára és a tábla is felkerült a helyére, s várhatóan decemberben elkezdődhet a tényleges munka – fogalmazott Locskai Zoltán. – Megvalósul a külső hőszigetelés, napelem rendszer kialakítása, illetve a belső fűtési rendszer átalakítása is. Erre a célra 32 millió forintot nyertünk és 6 millió forint önerőt biztosítunk az önkormányzati lakások felújítására.

Tervekből sincs hiány. A polgármester elmondta, szeretnének parkolót kialakítani a művelődési házhoz, a temetőnél új térkövet lerakni és a ravatalozót is felújítani. A vízhálózat rekonstrukciójára is szükség van. Pályázat által építenének öltözőt a focicsapat számára. A játszóteret is bővítenék és a meglévő játékokat felújítanák. Szabadtéri kondipark kialakításában is gondolkozik a polgármester.


A II. világháborús emlékhely megkoszorúzása október 23-a alkalmából.

Az emlékparkban két dolgot terveztek: egy trianoni emléktáblát szeretnének kiépíteni, amely azt is jelzi, hogy Nagylakot hogyan sújtotta a békediktátum, illetve a park átalakítása is tervben van.

– A közmunkaprogramot is ki szeretnénk bővíteni. Bevezetnénk a termelő tevékenységet, elsőként mezőgazdasági munkában gondolkozunk. Már többen felajánlották a ki nem használt földjüket önkormányzati célokra, csak azt kell kiderítünk, ez ilyen formában ez megvalósulhat-e. Ha nem, akkor térkövek készítését szeretnénk bevezetni – magyarázta a polgármester.

Egy pályázatnak köszönhetően 300 ezer forintot nyert a település, amelyből a művelődési ház hangosítását szeretnék fejleszteni. Elbírálás alatt áll egy konzorciumi tender: az egykori óvoda épületét a 11 millió forintos pályázatból alakítanák át, illetve jól haladnak a tárgyalások az OTP-vel – várhatóan nemsokára ATM automatát telepítenek Nagylakra is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.