Blog Kiemelt Szekeres Anna

MúltON túl

A régvolt eseményein szívesen révedezünk, de a jövőbe sokszor félelemmel és bizonytalansággal tekintünk.

Szerintem többen vagyunk, akiknek gondot jelent, hogy a jelen pillanatban éljük az életünket. Nem arról van szó, hogy ne tennénk a dolgunkat és arról sem, hogy állandóan ábrándozgatnánk a feladataink közben vagy más időszámítás szerint telnének a napjaink. Egyszerűen – akaratlanul is – túl sokat töprengünk már megtörtént vagy a jövőben elkövetkezhető eseményeken. Érdekes, hogy legyenek bármilyenek az eltelt évek, évtizedek mozzanatai, szinte kivétel nélkül csak szép és jó jut eszünkbe, és a rossz is, mint legyőzött, túlélt és megerősített helyzetként marad meg az emlékezetünkben. Lehet, hogy énvédő mechanizmus, vagy a memóriánk ösztönösen szelektál, esetleg mi fejlődtünk annyit, hogy sok mindenre megbocsátással és szeretettel tudunk gondolni később. A múlt szereplői és helyszínei jó esetben a szívünket melengetik, visszarepítenek valami gondtalan és védett világba, még akkor is, ha akkor talán azt nem is éreztük annak. Eljátszunk, a mi lenne ha? messzire vivő kérdéseivel is, amíg a valóság ki nem józanít bennünket. Utóbb képesek vagyunk sok minden alól felmenteni másokat, megérteni tetteket és felismerni összefüggéseket. Ezért (is) kedvelem ezeket a pillanatokat és ezért merülök el néha tudatosan is a múlt világában. Szeretem az őszt és nekem nem rossz érzés a temetőben sem járnom. Ha utazom valamerre és belefér a programba, mindig meglátogatom új tájak ismeretlen temetőit is. Nagyon sokat tanulok belőlük és nem félek.

Viszont a jövőn sokat aggodalmaskodom, főleg, mióta egyedül vagyok. Ahogy telik rajtam az idő, egyre többet gondolok arra, mi hogyan lesz, mit hogyan fogok megoldani később. Ezen a legtöbben meglepődnek, még a családtagjaim is, akik mindig mondják, nekik ilyen idős korukban eszükbe sem jutott a nyugdíj, vagy az öregség, vagy a jó barátok szerint úgyis lesz majd valahogy. De azért mégis!  A távolbéli dolgok miatt sokszor érzem magam szorongónak és bizonytalannak. És ilyenkor jól jönnek a bölcsességek, miszerint a tegnap is pl. egy héttel ezelőtt még jövő volt és a ma is holnap már múlt lesz, amit túléltem, megoldottam. Csak jó lenne bölcsnek lenni meg ésszel létezni. De ugyanakkor nem akarom túltolni az okoskodást sem, mert akkor meg a spontán dolgok vesznek el, amik megborsozzák az életet.

Nem egyszerű dolog élni, közben meg a legkönnyebb is. Valahol agy és szív, tapasztalt és ismeretlen, szép és kevésbé jók között kell lábujjhegyen egyensúlyozni mindig. És mindkét oldal felé billegni a kezeinkkel úgy, hogy azért egyenesen maradhassunk középen.

Sok minden elmúlt már és remélem, okultam belőlünk vagy kincsként viszem őket a szívemben. Hogy végül mi lesz, nem tudom, csak azt, hogy mit szeretnék.

Ha lesz alkalmam, majd leírom, mi hogyan alakult.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.