A Petőfi Rádióban szólt a The Garde
Nagy örömben volt része a makói The Garde együttesnek: a Petőfi Rádió műsorában, a Dalra Magyarban debütálhatott a csapat a „Veled az égen” című dala. Gajáta Fanni – Makó 15 év szünet után, tavaly alakult újra a makói The Garde. Az együttes a Petőfi Rádió egyik műsorába, a Petőfi Live-ba küldte be az egyik számukat, a „Veled az égen” című szerzeményt. – Egy elbírálás után kerülhet be az adásba, azonban…
MúltON túl
A régvolt eseményein szívesen révedezünk, de a jövőbe sokszor félelemmel és bizonytalansággal tekintünk. Szerintem többen vagyunk, akiknek gondot jelent, hogy a jelen pillanatban éljük az életünket. Nem arról van szó, hogy ne tennénk a dolgunkat és arról sem, hogy állandóan ábrándozgatnánk a feladataink közben vagy más időszámítás szerint telnének a napjaink. Egyszerűen – akaratlanul is – túl sokat töprengünk már megtörtént vagy a jövőben elkövetkezhető eseményeken. Érdekes, hogy legyenek bármilyenek…
Parkoló épülhet a nagylaki művelődési házhoz
Locskai Zoltán március óta tevékenykedik polgármesterként Nagylakon. Az elmúlt szűk 8 hónapban több dolog is történt: többek között járdák épültek, közösségépítő programokat szerveztek és kamerarendszert építettek ki. Decemberben megkezdődhet a polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítése. Gajáta Fanni – Nagylak Locskai Zoltán polgármestersége óta több minden valósulhatott meg Nagylakon: nemrég fejezték be a járdaprogramot, amelyhez közel 240 mázsa cementet használtak fel. A vezető elmondta, már csak a közvetlen gyári rész maradt ki…
Lázár János és Farkas Éva Erzsébet makói fóruma
Farkas Éva Erzsébet polgármester, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, országgyűlési képviselő és a helyi képviselők tartanak lakossági fórumot hétfőn délután 6 órától a Szikszai György Református Óvoda és Iskola Szikszai utcai 4. szám alatti ebédlőjében.