Kasza Tibivel halloweeneztek a fürdőzők
A Hagymatikum Fürdő életében már hagyománynak számít, hogy Halloween alkalmából egy hatalmas bulit rendeznek. Ez most sem volt másképpen: tökös ételeket ehettek a fürdőzők, a gyerekek cukorkát kereshettek és fellépő is volt. Gajáta Fanni – Makó Különleges halloweeni dekorációval is készültek a Hagymatikum Fürdő dolgozói a szombati bulira: denevérek, boszorkánykalapok, pókhálók és faragott tökök is helyet kaptak ez alkalomból a fürdő épületében. A marketing csoportvezetőtől megtudtuk, ez a rendezvény már hagyománynak…
Kézműves piacnak ad otthont a Zenepavilon
A hűvös és ködös idő ellenére is számos helyi és térségi kézműves mutatkozott be ismét a Makói Kiskaska piacon, a Makovecz téren. Amíg a felnőttek nézelődtek, addig a Haramia Együttes szórakoztatta a kicsiket. Gajáta Fanni – Makó Különleges kézműves piacnak adott otthont szombat délután a Makovecz téri Zenepavilon. Több makói és térségi árus érkezett, hogy portékáikat bemutassák az érdeklődőknek. Mindenféle anyagú és formájú tárgyakat lehetett felfedezni a standokon: visszapillantóra szerelhető…
Nagy volt az érdeklődés a Glorius Esküvő Kiállításán
A szolgáltatók és a látogatók egybehangzó véleménye alapján, sikeres volt a makói Grand Hotel Glorius első Esküvő Kiállítása. Az újszerű kezdeményezés testközelbe hozta a rendezvények világát és számos új ötlettel is szolgált. A házigazdák elképzelései szerint, megszervezik jövőre is. Szabó Anita – Makó A hétvégi alkalom bővelkedett szép pillanatokban; egy esküvő vagy más családi esemény összes részlete közvetlenül megismerhetővé vált a négycsillagos szállodában és annak Vigadó épületében. Mintegy 25 helyi…
Egyedi falfestmény is került az Ifjúsági Színtérbe
Az új közösségi hely belsejének kialakításához folyamatosan várják az ötleteket a fiataloktól. A legkisebbek ezen a hétvégén papírból díszeket készíthettek, amelyek szintén a falakra kerülnek. Nagy Szabolcs – Makó – Ehhez a falfestményhez színező pasztát használunk, amit temperával keverünk össze – magyarázza Gera Ákos hogyan készül az Ifjúsági Színtér előterébe készülő mű. A Makói Fiatalok Akadémiájának logó tervét is ő készítette, ami a falra kerül. – Szerintem nagyon jó ötlet,…
Nemezeltek, gyertyát öntöttek a múzeum családi napján
Nemezeltek, gyertyát öntöttet a múzeum családi napján A Múzeumok Őszi Fesztiváljának keretein belül idén harmadik éve szervezi meg az őszi szüneti családi napokat a József Attila Könyvtár és Múzeum. A kézműves foglalkozásokon keresztül könnyű becsalogatni a gyerekeket, akik így hasznosan is töltik el a szünidőt. Nagy Szabolcs – Makó – Nekem nagyon tetszett ez a program, főként a nemezelés meg a gyertyaöntés – mondja a 11 éves Láposi Fruzsina. A…
Baleset Csanádpalotánál az M43-ason
Több jármű ütközött egymásnak a sűrű ködben az M43-s autópályán, Csanádpalota térségében, a román-magyar államhatár felé vezető pályaoldalon. MH – CSMRFK A baleset az államhatártól mintegy másfél kilométernyire történt. A felderítés első adatai szerint a karambolban két kamion, két mikrobusz (az egyik személyautót szállító trélert vontatott), egy kisteherautó, valamint két személygépkocsi érintett. A baleset következtében nyolc fő megsérült. A műszaki mentést a szegedi és a makói hivatásos tűzoltók végzik, beszorult…