Blog Szekeres Anna

Álmodnál velem?

A remények gyilkolása nem büntetendő cselekmény. De ki vagy mi az áldozat?

Rövidre lehet zárni a témát azzal, hogy nincs probléma, ha nincs színes fantázia, sem túl nagy elképzelések. Mi akkor viszont, ha más álma nem túl nagy kérés, hétköznapi dolog vagy másnak jelentéktelen semmiség? De lehetne akármi, mert bárki csak maga tud a saját életében viszonyítani. Miközben a világ azt harsogja felénk, hogy legyünk bátrak, merjünk lépni és valósítsunk meg, leginkább mégis azt díjazza, ha maradunk a szürke úton és nem nagyon lógunk ki a sorból. Mivel a munkahelyeken mindenki leginkább a túlélésre hajt és a többség alkalmazott, ez könnyebben tolerálható. (Bár ott is mehet a szorongás egy-egy átlagos kérés, elvárható dicséret vagy netán előléptetés miatt is.)

De mi a helyzet a magánéletünkben? Ott is csak meccsezgetünk? Megy, a kinek van igaza, ki a megmondó, ki látta jól stb. típusú játszmázás? Sokan miért csak nyertes-vesztes kategóriákban tudnak gondolkodni, még azzal is, akit valószínűleg kedvelnek, sőt megkockáztatom, szeretnek is. Miért fontosabb sokszor csak az egyik vágya, családja, munkája, jól-léte? A domináns fél (szándékosan nem nevezem meg, hogy a férfi, mert állítólag van ez másképpen is) gondol-e arra, hogy milyen ára van ennek? És sikernek nevezhető-e, ha a látszólag közösen elért eredményt csak valamelyik érzi magáénak? Tisztában vagyok azzal, hogy minden teljesítmény mögé kell droid munka és munkás is, de szerencsére inkább még „lelkes” verzióban működünk, tehát a gépiesség csak külsőség – egyelőre.

Gáz, de sokakat bedarált már a környezetemben az otthoni gépezet és a munkahelyre pihenni járnak. Hallottam egy esetről, amikor a tréningen egy nap háromszor megkérdezték a családanyától, mire vágyik, mit szeretne és ő ezzel nem tudott mit kezdeni. Sőt, kifakadt, hogy erre évek óta nem volt kíváncsi senki, meg kiderült, ezeket csak ő szokta feltenni a többieknek. Aztán ott egy másik hölgy is, aki több évtizedes házasság után nem tudta megnevezni a férje kedvenc ételét egy interjúban. Apróságok, de azért elgondolkodtatóak, hogyan élünk sokszor egymás mellett, mennyire vagyunk kíváncsiak a másikra, érdekel-e bennünket úgy igazán az, hogy ő mit gondol, neki vannak-e kívánságai, vagy annak örülünk, ha nem kell ezzel is bajlódni. Pedig nem a teljesítés lenne a lényeg, hanem, hogy tudjunk róla és így valamit megérthessük belőle.

Van a bakancslistámon pár dolog és akad, ami már teljesült. Most is volt egy pipa. És nem adom fel a többit sem. Egyszer minden álom valóra válhat.

Miért ne?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.