Makó

Lázár János ünnepi üzenete a makóiaknak

“8 év alatt nem lehet több mint 40 év hibáit és bűneit kijavítani. A megtorpanások és irányváltások okozta károkat csak akkor lehet kijavítani, Magyarország csak akkor tud visszatérni arra a pályára, amire ’56 hősei októberben visszakormányozták és amelyről a szovjet tankok a magyar kollaboránsaikkal együtt novemberben letérítették, ha felhatalmazást kapunk a folytatásra” – írta a makóiaknak Lázár János. Gondolatai alább olvashatók.

“Tisztelt Makói Polgárok!

A magyarok az évszázadok során többször voltak többet a történelem árnyékos, mint a napos oldalán. De nem azért, mert itt kevesebb hős termett, mint másutt. Vagy mert itt kevesebb volt észből, erőből és „oly szent akaratból”, mint más népeknél. Nem azért találtuk magunkat többször a történelem vesztesei, mint a győztesei között, mert a mi történelmünkben ne lettek volna dicsőséges napok és győztes forradalmak szép számmal.

Mi azért vagyunk balsors tépte nép, mert szinte minden sikerünket követte egy árulás. Mert minden dicsőséges forradalmunkra jutott egy ellenforradalom, minden szabadságharcunkra egy megszállás, minden október 23-ánkra egy november 4-e.

A kommunisták a múltat végképp el akarták törölni. Ahogy egy bűnös akarja eltüntetni a saját nyomait. A Kádár-rendszer iskolái azt verték belénk, hogy a „Mi lett volna, ha?” típusú kérdés történelmietlen kérdés, felvetni sem illik. Pedig a múltbéli alternatívák tanulmányozása, a múltbéli tévutak felismerése nem más, mint a jövőről való gondolkodás. Tegyük hát fel nyugodtan magunknak azt a kérdést, hogy mi lett volna, ha 1956. október 23-át nem követi november 4-e! Ha ’56 október 23-a ma nem csupán egy forradalom emléknapja, hanem az új, a szabad Magyarország kezdőpontja is lenne? Mi lett volna, ha az elmúlt 61 esztendőben úgy fejlődik ez az ország, ahogy azt az ötvenhatosok akarták: szabadon, talán semlegesen is; piacgazdaságra épülő módon, de szolidárisan; elismerést és közmegbecsülést adva annak, aki méltó rá. És megbüntetve azt, aki rászolgált.

Nem kell nagy fantázia hozzá, hogy kitaláljuk: „mi lett volna, ha…” Az lett volna, hogy most úgy élnénk, mint az osztrákok. Tisztességes munkáért tisztességes bért kapna mindenki, aki dolgozik. A végig dolgozott élet után pedig tisztességes nyugdíj jutna annak, aki megöregszik. Magyar tulajdonú kisüzemekben, gyárakban és családi gazdaságokban erősödne a gazdaság, általunk és nekünk.

Mert ugyan ma is általunk erősödik, de nem főként nekünk. Még mindig több a külföldi bank, mint a magyar. Több a külföldi üzletlánc, mint a magyar. Több itt a külföldi üzem és gyár, mint a magyar. Több a boltban a külföldi élelmiszer, mint a magyar. Még mindig csak árnyékai vagyunk önmagunknak, akkora törést okozott a történelmünkben az a két árulás. Az a ’48-as, a kékcédulás. És az ’56 novemberi.

Bizony, ettől a nemzettől, ettől az országtól elvettek több mint egy emberöltőnyi fejlődést és szabadságot. Egy emberöltőnyi életet. A tettesek nem ismeretlenek. Tudjuk, kik tették. Kádár János és bűntársai, a pártállami elit. Igaza volt Antall Józsefnek. A rendszerváltás eredendő bűne az volt, hogy „nem tetszettünk forradalmat csinálni”. A bűnösök, 1956 árulói, nem egyszerűen szabadlábon maradhattak, de még hatalomban is. Ez pedig nem csupán az ország igazságérzetét sértette, hanem a fejlődését is visszavetette. A vértelen forradalomra, 1989-re ugyanis újabb árulás következett. Szabotázs. A nemzeti érdek elleni politizálás. A szüntelen törekvés arra, hogy hazánkat most meg a multinacionális nagytőke legvidámabb barakkjává tegyék.

Ilyen volt a magyarok 20. és kora 21. százada. Forradalomra ellenforradalom következett, előre lépésre mindig visszalépés. Így topogott az ország egy helyben negyven éven át, és aztán „nyolc éven” át. Ebből az „egyet előre, kettőt vissza” fejlődésből 2010-ben lett végképp elege a magyaroknak. Akkor a polgári erők történelmi felhatalmazást kaptak arra, hogy az elszabotált, elsikkasztott és félbehagyott rendszerváltást végre befejezzék. A magyar politikát a nemzeti érdek képviseletének és érvényesítésének rendeljék alá. Ezt a felhatalmazást a választópolgárok többsége négy évvel később megerősítette.

De a helyzet az, hogy 8 év alatt nem lehet több mint 40 év hibáit és bűneit kijavítani. A megtorpanások és irányváltások okozta károkat csak akkor lehet kijavítani, Magyarország csak akkor tud visszatérni arra a pályára, amire ’56 hősei októberben visszakormányozták és amelyről a szovjet tankok a magyar kollaboránsaikkal együtt novemberben letérítették, ha felhatalmazást kapunk a folytatásra. Ha a „Márciusban újrakezdjük” jelszavát jövőre úgy aktualizálhatjuk, hogy „Májusban tovább visszük!”, „Jövő tavasszal folytatjuk!”.

Köszönöm a figyelmüket!”

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.