Galéria színes Térség

Juhgomolyás pogácsa is készült Daniéknál

Dani János Györgyék családi napot szerveztek a bogárzói tanyájukon. Az érdeklődők láthattak juhfejést és körmölést, illetve gomolyából és juhtúróból készült finomságokat is megkóstolhattak.

Gajáta Fanni – Makó-Bogárzó

A Dani család már a 18. század óta juhászattal foglalkozik. Az apáról fiúra szállt szakmát most Dani János György felesége és gyermekei segítségével űzi. A család nemrégiben vehette át a HÍR védjegyet, amely eredetvédelmet jelent és 5 éven át használhatják ingyenesen a védjegyet.

Daniék 85 hektár legelőn és 16 hektár szántón dolgoznak, ahol 200 darab tejelő juhot, más néven tejelő cigáját tenyészt, de 60 darab keletfrízzel is foglalkozik a juhász.

– Hat családunk van és mindenki besegít a munkájuk mellett. A legkisebb 9 éves, a legidősebb 27 éves. A feleségem és a nagylányom a gomolya és túró készítésével foglalkoznak – mondta Dani János György. – Ma a fiúk körmöltek, amelyet ősszel és tavasszal szoktuk megcsinálni a juhoknak. A juh gyapját megnyírjuk és kisebb-nagyobb sikerrel értékesítjük.

A Dani család 24 órában dolgozik. De pontosan hogyan telik egy nap, azt hallgassák meg a juhásztól:

A résztvevők nemcsak az állatokkal ismerkedhettek meg, hanem a finom ízekkel is: Kurunczi Zsuzsa természetes, tradicionális módon pogácsát és túrós lepényt sütött. Zsuzsa elmondta, mostanában hagyományos és ízesített juhgomolyát is készítenek.

– A sajtkészítés egy hosszabb folyamat. Először elszűrjük a tejet, utána ezt kéz melegre felmelegítjük és beoltjuk tejoltó enzimmel. Várunk vele egy jó fél órát, amíg megalszik. Majd felkeverjük ezt az alvadékot és megint várunk. Ha különválik az alvadék és a savó, leszedjük a savót, amennyire tudjuk. Az alvadékot kigyúrjuk egy tálban, sóval és az aktuális fűszerekkel ízesítjük, majd kitesszük szárítani. A gomolya 8-10 nap alatt készen van, ami egy friss sajt. Rántani, reszelni is jó lehet – avatott be a gomolyakészítésbe Kurunczi Zsuzsa.

Amíg a bográcsokban a juhpörkölt készült, a konyhában a finom lepényt rakta össze Dani Sára. A 22 éves lány Szegeden dolgozik cukrászként, de amint van szabadideje, segít a szüleinek.

– Azt gondolom, a gazdaságba bele kell születni. A tanyasi gyerekek jobban átérzik a helyzetemet és ők általában tovább is viszik. Én jobban szeretem a tanyasi világot, hazavágyok ide, de persze a városnak is megvan az előnye – fogalmazott Sára.

A kilátogatók megnézhették, milyen a juhkörmölés és fejés, illetve megcsodálhatták a 137 darab kolompot is. A napot egy közös ebéd zárta, amelyre pörkölt készült.

Galéria:

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.