A lányok uralták a focilabdát csütörtökön
Sporthetet tartanak a városban október 19. és 26. között. Minden nap más sportágban versenghetnek a középiskolák diákjai. Csütörtökön a lányok teremfociban mérkőztek egymással, s végül a JUGYU csapat lett az első helyezett. Gajáta Fanni – Makó A József Attila Gimnázium, a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma és a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola lány focicsapataié volt a főszerep…
De mi kerül 5,7 milliárdba a makói uszodakomplexumban?
Tisztázni akarta a makói fürdőfejlesztéssel kapcsolatos félreértéseket, illetve tisztázni az ügyben elferdített kommunikációt a ma délelőtti makói sajtótájékoztatóján Farkas Éva Erzsébet polgármester, Makovecz Benjámin, a Makona Tervező Iroda ügyvezetője és Gerencsér Judit vezető tervező. Korom András – Makó Hogy Makovecz Benjámin mit mondott a fejlesztés körüli politikai vitáról, arról itt írtunk. Most nézzük, mi is derült ki, mi került 5,7 milliárdba az uszodakomplexumban, mi lesz, ha a bérek és az…
Jövőre 5,6 milliárd jut iskolai és óvodai szociális munkára
2020-ra bezárják az összes gyermekvédelmi otthont is. Nagy létszámú intézmények helyett lakásotthonokba és nevelőszülőkhöz költözhetnek az állami gondozásban élő gyerekek. Nagy Szabolcs – Szeged – A 2018-as tanévtől minden járásban kötelező lesz az iskolai és óvodai szociális munka, az új szolgáltatáshoz a kormány 5,6 milliárd forintot biztosít – mondta el a szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár a szegedi regionális gyermekvédelmi konferencián. Ennek előzményeiről korábban mi is beszámoltunk, az…
20-23 ezer forintot kapnak novemberben a nyugdíjasok
Jön a nyugdíjkorrekció, a nyugdíjprémium és karácsony előtt lesz Erzsébet utalvány is – jelentette be a mai kormányinfón Lázár János. Más ügyekről is szó esett. MTI Fotó: Máthé Zoltán MH-összeállítás – A kormány október 23-án közös főhajtásra hív mindenkit, akinek fontos a hazája és annak függetlensége – mondta Lázár János a mai kormányinfó elején. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: tegnap este közös vacsorán vettek részt Juncker elnökkel a V 4-ek…
Rendőrtábornok lett a főkapitányból
Vezérőrnaggyá léptették elő Csongrád megye rendőrfőkapitányát. Áder János köztársasági elnök – hosszú időn keresztül végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként – október 23-ai hatállyal előléptette rendőr vezérőrnaggyá Lukács János György rendőr dandártábornokot, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét.
Makovecz Benjámin: nem vagyok korrupt
A Makona Tervező Iroda vezetője ezekkel a szavakkal reagált a Jobbik minapi közleményére, melyben a makói pártszervezet azt írta, hogy makói fürdőfejlesztés véleményük szerint túl van árazva, és ez felveti a korrupció gyanúját Korom András – Makó – Olvastam a Makói Csípős bejegyzését korrupcióról, gyanúról, arról, hogy 5,6 milliárd forint óriási összeg, a beruházás véleményük szerint túl van árazva, s hasonló nagy ívű gondolatokat. Nagyon szívesen elkezdeném tisztázni magam a…
A spanyolok körözték a Csanádpalotánál megfogott Volkswagent
A magyar rendőrök a spanyol hatóságok által körözött gépkocsit foglaltak le a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. Egy román állampolgárságú férfi még tegnap egy Volkswagen Passat sofőrjeként akarta az országot elhagyni Csanádpalotánál. Az adattári ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű szerepel a Schengeni Információs Rendszerben, azt a spanyol hatóságok körözik. A magyar rendőrök a csaknem 4 millió forint értékű személyautót lefoglalták.
November 7-ig lehet pályázni a Bursa Hungarica ösztöndíjra
Januártól havi 10 ezer forint ösztöndíjat kaphat az, aki legkésőbb november 7-ig pályázik a Bursa Hungarica ösztöndíjra – hívta fel a figyelmet a lehetőségre Weszelyné Végsheő Henrietta települési képviselő. MH-Makó Az idén is megpályázta a makói önkormányzat a Bursa Hungarica ösztöndíjprogramot, ennek értelmében várják a felsőoktatásban résztvevő hallgatók vagy a szociálisan hátrányos helyzetű, érettségi előtt álló középiskolások pályázatát. Az ehhez szükséges adatlapot innen lehet letölteni és az a városháza hatósági…