Színes Térség

Thália amatőr papjai találkoztak ma Csanádpalotán

A nyolcadik amatőr színjátszó találkozónak adott otthona ma a Kelemen László Művelődési Ház. Csanádpalota és Csíkpálfava ez alkalommal kötött testvértelepülési megállapodást. A világot jelentő deszkákra a helyiek és az erdélyiek mellett szegedi és makói társulatok is felléptek.

Forró Flóra – Csanádpalota

A VIII. Nemetközi Amatőr Színjátszó Találkozót megelőző ünnepi testületi ülésen testvértelepülési megállapodást kötött Csanádpalota és Csíkpálfalva.

Idén három vendégcsoport fogadta a meghívást, a szegedi Délikert Színház, a Makói Teátrum illetve a Erdélyből a Csíkcsomortáni Lármafa Színjátszó Csoport. Varga Norbert, a Makói Teátrum vezetője Rejtő Jenő Csontkomédiáját hozta el Csanádpalotára. – Első alkalommal járunk itt, februárban alakultunk, és a ezt a tizenhat szereplős darabot játsszuk el. Most elsőként Makón kívül. Minden színházba szeretnénk eljutni, a régióban elég fontos tartjuk Kelemen László nevét, így szeretnénk magunkat minél több helyszínen megmutatni.

Borovics Tamács, a Szegedi Nemzeti Színház Kaszás Attila-díjas színművésze a zsűri tagja elmondta: – Az amatőr színészt az különbözteti meg a profitól hogy a profi pénzt kap azért amit csinál, viszont az amatőr lelkesedésből teszi, és ez nagyon sok mindent megmagyaráz. Nagyon büszke vagyok rá, hogy olyanok akiknek civil foglalkozásuk van a szabadidejüket,az energiájukat és pénzüket arra áldozzák, hogy önmaguk és mások szórakoztatására létrehozzanak előadásokat. Ez maximális tiszteletet érdemel. Mi nagyon kiváltságos helyzetben vagyunk, mert semmilyen felelősség nincs a vállunkon, mint nézők vagyunk jelen, és néhányszor leesik az állunk attól, amiket látunk.

navigate_before
navigate_next

Hasonlóan vélekedett Gömöri Krisztián a Szegedi Nemzeti Színház tagja és a találkozó másik zsűritagja: – Végig izguljuk a fellépőkkel ezt az egész napot, vannak bizonyos emberi pillanatok és ezekért a pillanatokért érdemes élni, ugyanakkor nagyszerű dolognak tartom, hogy ezek az előadások, az amatőr színjátszás gyönyörűsége, összetartanak közösségeket. Ez fantasztikus dolog – mondta.

A délelőtti előadások után a Kelemen Emlékparkban koszorút helyezett el az első magyar nyelvű színház megalapítója és igazgatója sírjára Borovics Tamás és Gömöri Krisztián, majd Nyergesné Kovács Erzsébet Csanádpalota és Ferencz Csaba, Csíkpálfalva polgármestere.