Hírek Makó

Martonosiék is kaptak krumplit és hagymát az önkormányzattól

A START munkaprogram keretében megtermelt hagyma és krumpli egy részét rászorulókhoz juttatja el az önkormányzat. Több mint 370 családnak osztanak ki egy-egy zsákot még ebben a hónapban. Ma az igási tanyavilágban élő Martonosiéknak vitték ki.

Nagy Szabolcs – Makó

– Természetesen ez is nagy segítség, örülünk neki – mondja Csörögi Georgina, amikor megkapta az önkormányzattól a START munkaprogramban termelt egy-egy zsák krumplit és hagymát.

Az édesanyától megtudtuk, párjával, Martonosi Sándorral és négy gyerekkel élnek a tanyán, a legkisebb gyerek 2 éves, a legnagyobb pedig 18. A zöldséget Kádár József vitte ki számukra.

– Nehéz körülmények között élőknek, nagycsaládosoknak, időseknek juttatjuk el a zöldséget, akiknek minden segítségre szükségük van. Több mint 370 család kap belőle, októberben szeretnénk kiosztani mindenkinek. Természetesen folytatni akarjuk ezt a kezdeményezést a jövőben is, és remélhetőleg bővülni is fog azoknak a köre, akiknek ezzel is segítünk – mondta el az önkormányzati képviselő.

Kádár József emellett még egy kis plusz ajándékkal is készült a családnak, a gyerekek így kaptak néhány táska ruhát is, amit már kinőttek a képviselő gyerekei.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.