Hírek Térség

Nincs pénz önálló orvosi ügyeletre Csanádpalotán

Ez is szóba került azon a ma esti lakossági fórumon, melyen Kallai Árpád, a makói-vásárhelyi kórház főigazgatója vázolta a makói kórházban jelenleg zajló, illetve előkészítés előtt álló újabb fejlesztéseket.

Korom András – Csanádpalota

– Az utóbbi időkben újabb jelentős fejlesztések történtek a makói kórházban, melynek előnyére szolgált a vásárhelyivel való integráció – jelentette ki a ma esti a királyhegyesieknek, a kövegyieknek és a helybélieknek rendezett csanádpalotai fórumon Kallai Árpád, a makói-vásárhelyi kórház főigazgatója.

A mintegy 60 érdeklődő előtt hozzátette, hogy jelenleg is zajlanak fejlesztések, hiszen bővítik a makói egészségügyi intézmény napelemparkját, fejlesztik a betegazonosító rendszert, mellyel még az is ellenőrizhető lesz, hogy egy-egy beteg a megfelelő gyógyszert kapta-e, elbírás alatt állt a járóbetegellátás körülményeinek javításával kapcsolatos pályázat, mely a makói szakrendelő megkezdett felújításának befejezését és a szükséges eszközök beszerzését célozza. 50 millió forintért kíván újabb ultrahang készülékeket vásárolni a makói kórház, melyben körülbelül 650 milliós beruházás zajlik vagy van előkészítés alatt.

A főigazgató azt is elmondta, hogy az újabb tervek közé tartozik a műtőfelújítás, illetve a gasztroenterológiai ellátás fejlesztése. Hozzátette: fontosnak tartják az egészség visszaadása mellett az egészségmegelőzést is, ezért működik a makói kórházban az Egészségfejlesztési Iroda, mely számos egészségszűrést és programot szervez nem csak Makón, de a környező kistelepüléseken, így Csanádpalotán is.

Beszámolt arról is, hogy van is teendő például az emlőszűrések terén, hiszen az értesítővel erre behívott 45 év feletti nők csupán 22 százaléka jelent meg a vizsgálaton, annak ellenére, hogy sehová sem kellett ezért elutazniuk, helybe jött a szűrőbusz. Elmondta azt is, hogy a nők körében a leggyakoribb halálozási ok, korai felismerése esetén, gyógyítható. Az ebből származó halálozások száma a nők körében akkor csökkenthető radikálisan, ha a csupán 10 percig tartó szűréseken az érintett korosztály tagjai legalább 70 százaléka megjelenik. – Van még ez ügyben teendőnk – fűzte hozzá.

Kallai Árpád felhívta a figyelmet, hogy 13-én ismét Palotára érkezik a szűrőbusz, majd 19-én Kövegyre gurul. A főigazgató a tervek közt említette, hogy hamarosan lelki egészségfejlesztési programot is indítanak, hiszen sok esetben a lelki panaszok testieket is okoznak.

A főigazgató válaszolt azokra a kérdésekre is, melyek a felszólalók, vagy hozzátartozóik konkrét kórházi ellátásával voltak kapcsolatosak

A fórumon szó esett egy helyi orvosi ügyelet kialakításának igényéről is. Kallai Árpád, illetve a felszólalók körében jelenlévő Horváth Lajos Királyhegyes polgármestere is azt mondta, hogy csak akkor érdemes ilyet működtetni, ha az jobb lesz, mint a jelenlegi (ma az ügyeletes orvos Makóról érkezik a térség kistelepüléseire).

navigate_before
navigate_next

A fórumon résztvevő Ákosi Ádám, a makói polgármesteri hivatal hatósági csoportvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az ügyeletes orvos, az ápoló és a gépkocsivezető munkabére egy évre várhatóan 2 millió 750 ezer forint lenne és az önkormányzatnak kellene a rendelkezésére bocsátani a rendelőt és a szükséges eszközöket. Nyergesné Kovács Erzsébet polgármester azt mondta, hogy anyagi okok miatt nem lát esélyt arra, hogy Palotán tudják biztosítani a saját orvosi ügyelet működtetését.

One Response

  1. De 280 millios tornateremre igen??????
    Meg millios bőrfotelokra???

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.