Belföld színes

Meghalt Aradszky László

Tegnap este, életének 83. évében váratlanul elhunyt Aradszky László, a népszerű táncdalénekes – adta hírül a családja.

MH-sztárhírek

Vasárnap este fél tíz körül riasztották a mentőket, akik már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A halál ok egyelőre ismeretlen. Temetéséről később intézkednek, a részletekről a nyilvánosságot tájékoztatni fogják.

Aradszky 1935-ben született Budapesten. Először a Töltőtolljavító Ktsz.-ben dolgozott, majd az Országos Szórakoztatózenei Központ stúdiójában és a Magyar Rádió Tánczenei Stúdiójában tanult.

1963-ban a Magyar Rádió Tessék választani! könnyűzenei versenyén megosztott első helyezést nyert Még ide-oda húz a szív című dalával. 1966-ban a Magyar Rádió Made in Hungary hangversenyét az Isten véled édes Piroskám című versenydallal nyerte meg, ő lett a magyar hanglemezgyártás történetének első aranylemezes énekese.

A hetvenes években lényegében eltűnt a magyar nyilvánosság elől, 86-ban tért vissza. 50 éves karrierje során sokfelé fellépett, többször járt Kanadában, Amerikában, volt Ausztráliában is.

Aradszky személyesen sem ismeretlen a makóiak számára, hiszen fellépett már a Hagymatikum nyugdíjas találkozóján.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.