Blog Szekeres Anna

Ismeretlen ismerősök?

Véleményt alkotunk és ítéletet mondunk, skatulyázunk és kategorizálunk akár egy pillanat vagy felületes információk alapján. Sokszor anélkül, hogy ismernénk az illetőt, a szituációt vagy a körülményeket. Lehet, hogy igazunk van, de mi történik, ha mi kerülünk górcső alá?

Nem akarok álszenteskedni, én is hajlamos vagyok a gyors véleménynyilvánításra és képes arra, hogy általánosítsak, apró részlet alapján helyezzek a nagy egészbe személyt és történést is. Ezek alól persze vannak kivételek és ők azok, akikkel elfogult vagyok. Úgy gondolom, őket minden helyzetben megpróbálnám megérteni és felmenteni. Nem túl objektív a dolog, de egyszerűen azért, mert szeretem őket. 

Nem szép dolog, de igaz, hogy vannak viszont olyanok is az életemben, akik finoman szólva, elég távol vannak e körtől. Lehet mondani, hogy ez természetes, ez mindenkinél így van… egészen addig a pontig, amíg csak a saját szemszögemből vizsgálom a helyzetet, tehát én vagyok az, aki valahogyan gondolkodik és ítél. Az, hogy ez mennyire kemény és igazságtalan dolog is tud lenni, csak akkor érezzük, amikor felettünk törnek pálcát, viselkednek velünk lekezelően, állítanak félre, tartanak parkoló pályán, nem ismernek el… Ez ugyanúgy fáj egy párkapcsolatban és a munkahelyen is.

Sokféleképpen viselkedhetünk, tűrhetjük, lázadozhatunk, kimenekülhetünk vagy választhatjuk azt is, hogy keményen beleállunk a helyzetbe. Nyilván ez lenne a legjobb, mert ebből tanulhatnánk a legtöbbet magunkról meg a másikról is. De mi van, ha nem vagyunk erre képesek, vagy olyan körülmények foglyai vagyunk, amelyek nem engednek? Vagy ilyen nincs, csak gyávaság és megalkuvás van? És ha másokat tisztán látunk és tudjuk, mit kellene tenniük, akkor magunkat mégis miért mentjük fel sokszor a nagy lépések felelőssége alól? Miért csak másoktól várunk változásokat, amiket néha mi magunk sem merünk meglépni? Persze a téma összetett, a nézőpontok is sokfélék és érdekes feltáró munka lehetne (ha volna időnk, kedvünk, energiánk stb.), hogy miért vélekedünk így vagy úgy, miért ragaszkodunk valamihez és miért vagyunk meggyőződve valamiről megingathatatlanul.

A terület messzire visz, mert benne van család, neveltetés, értékrend, traumák, sikerek, szeretni tudás, elfogadni képesség. Meg egy csomó védelmi reakció, ösztönösség, feldolgozatlan sérelmek, ki nem mondott szavak, magunkba fojtott reakciók és még oly sok minden… Amikkel nem foglalkozunk, mert mindig a környezetünket és a világot akarjuk megjavítani. Nem könnyű, de igyekszem ezekben fülön csípni magamat mostanság.

Van egy mondat, amit nem árt felidéznünk olykor: „Mindenki életében eljön a pillanat, amikor el kell döntenie milyen emberré váljon – és ha nem ismered e pillanatnak a történetét, nem ismered az embert.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.