Blog Szekeres Anna

Helyzetbe hozva…

A naivitás, a rossz karma, a balsors, a tapasztalatlanság stb. sok mindentől megvéd és még több mindenre magyarázat – de csak egy ideig. Felnövünk valaha életünk fontos döntéseihez?

Sokszor nem vagyunk könnyű helyzetben, hisz nem kapunk olyan szülői mintákat, és nem öröklünk meg olyan helyzeteket, amikor valódi, komoly lépésekről kell határoznunk. Ebből a szempontból kicsit szerencsésebbek voltak a mostani nyugdíjas korosztály tagjai és lesznek a fiatal felnőttek és a felnövekvő generációk is. Előbbiek azért, mert megtapasztalhatták, milyen mondjuk egy munkahelyen végigdolgozni egy életet, viszonylag időben nyugdíjba menni és azt békességben, egészségben megélni. Biztos nem volt egyszerű a meghatározott sémákat követni, de gondolkodni se kellett olyan sokat a változtatásokon, új útra lépésen stb. Ez viszont azt eredményezte, hogy szegények sokszor értetlenül állnak a mai költözködős, agyonpörgetett, digitalizált világon, amihez – le a kalappal – egyre többen próbálnak közülük felzárkózni és felvenni a ritmust a család, az unokák és persze maguk miatt is. Más szempontból ugyan, de előnyösebb – témánkat tekintve – a helyzete a most cseperedőknek kábé a harmincasokig bezárólag. Már eleve egy tudatosabb, döntés- és krízishelyzetekkel teli világban kell megállniuk a helyüket, látják a szüleik, előttük járók kínlódásait, kényszerből hozott megoldásait és azok következményeit.

De mi a szitu a mostani középkorosztállyal? Talán nem véletlen, hogy a statisztikák szerint ugrásszerűen nőnek a diagnosztizált betegségeik, amelyekre végső magyarázat általában a stressz. Aminek kiiktatására ugye, kevés lehetőség van. Lehet saját bőrből kibújni, önismereti témákban elmerülni, munkahelyet váltani, főnökök cserélni, családból kimenekülni… elméletileg. Gyakorlatilag agyalunk, elviselünk, ábrándozunk, tervezgetünk, de leginkább csak a túlélésre játszunk. Persze, biztos vannak üdítő kivételek, de a többség küzd, mint malac a jégen. A gond a kapaszkodók hiánya és sokszor a családi támogatásé is (ami a legjobb szándék mellett is inkább csak aggódás, mert nem értik, vagy épp ők örökítenek megoldatlan helyzeteket tovább, plusz aktív dolgozóként kell a róluk való gondoskodást is kezelni majd). Maradnak az elvárások, a feladathalmazok és valódi megoldásötlet hiányában a tüneti kezelés, mélyebb probléma feltárás nélkül.

És mondhat bárki okos dolgokat, állhat mellettünk a legjobb szándékkal mindenki, az igazán fontos dolgok meghatározásában egyedül maradunk, például költözés, házasság, új vállalkozás, munka és –helyváltás (főleg, ha utólag kiderül, hogy másként kellett volna.) Nyilván jó, hogy másként vagyunk kézi vezérlésre kapcsolva, mint régen, de tudnunk kéne szolidárisnak lennünk is egymással, és régen ez talán jobban ment. Meg nem ártana az érzékszerveinket nyitva tartani, hogy észrevegyünk, és ha segíteni nem is tudunk, legalább ne bántsunk és terheljünk. De tudjunk mögé állni, támogatni, és elfogadni.

Talán együtt sikerülhet. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.