Makó színes

„Másként kell beszélni Makón, mint budapesti értelmiségi körökben”

Gyurcsány Ferenc a makói fórumról is szót ejtett az ATV-ben.

A Rónai Egonnal folytatott beszélgetésben azt mondta, hogy Pesten könnyű fórumot tartania a DK-nak.

– Másként beszélek Makón, nem mást csak másként és más témákat érintve mint mint Budapesten, ahol inkább értelmiségi kör volt – utalt a makói, illetve egy fővárosi fórumra a DK pártelnöke. Hozzátette: ránézésre el lehet dönteni, hogy milyen a hallgatóság, de a kérdéseknél ezt biztosan lehet tudni. Mint mondta, a makói fórumára elment egy a Hagymatikumban fürdőző, nagydarab tolnai ember, aki sírva fakadt mert minden fia külföldön dolgozik.

A teljes beszélgetés itt nézhető meg, a makói fórumról szóló rész a legelején van.

Gyurcsány Ferenc arra a makói fórumára hivatkozott, melyet kedd este a Glorius Vigadóban rendezte, mintegy 100 érdeklődő előtt, s ahol bejelentette, hogy a pártja Mucsi Tamást indítja az országgyűlési képviselőválasztáson, de nem zárta ki a lehetőségét, hogy a 106 választókörzetben esetleg vissza is lépteti a demokratikus ellenzék más jelöltje javára a DK a jelöltjeit.

A DK fórumán egyébként a pártelnök nem csak kézfogással köszöntötte Buzás Pétert, a makói szocialisták elnökét, de át is ölelte. Illetve a fórum során többször is Péternek szólította.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.