Boldog emberként megy nyugdíjba a palotai kultúrház-igazgató
Ádók István tizenhét évet töltött az intézmény élén. Amikor munkába kezdett, csak egy hatfős nyugdíjasklub volt, most virágzik a kulturális élet. A legbüszkébb azonban a Kelemen László emlékparkra, ami huszonöt év munkájával jött létre. Nagy Szabolcs – Csanádpalota – Kultúrház-igazgatónak lenni 24 órás munka, ha komolyan gondolja az ember, borzasztóan nagy lelkierő, alázat és sok beszélgetés kell hozzá – mondja Ádók István, aki tizenhét év után köszön el a csanádpalotai…
Térköves járdának örülnek a Platán és a Báró Jósika utcaiak
A Platán és Báró Jósika utcában is elkészült az új járda az idei járdaprogramnak köszönhetően. A több évtizedes probléma megoldásának örülnek az utcákban élők. Gajáta Fanni – Makó Marosvári Attila képviselő körzetében két nagyobb járdaprogramra került sor: a Nagyér sétányon még jelenleg is dolgozik Tóth Kása Józsefné makói egyéni vállalkozó és munkásai, de a Platán utcában már elkészült az új járda. Mindkét helyen a térköves megoldás született meg a 12,5…
Ilyen lehet az új Kálvin utcai rendelő
Az új Kálvin utcai rendelő tervezésével kapcsolatban tájékoztatták a napokban az ott dolgozókat. Javaslataikat, ha lehet figyelembe veszik a tervezésnél. MH-Makó Az új rendelő tervezése miatt egyeztetek a napokban a jelenlegi rendelőben dolgozó háziorvosokkal, fogorvosokkal, gyermekorvosokkal, gyógyszerészekkel és a védőnői szolgálat munkatársaival. A munkaközi terveket a tervezők és az orvostechnológusok mutatták be az egészségügyi ellátást biztosító szakembereknek, akik elmondták róla a véleményüket. Javaslataikat és megjegyzéseiket a jogszabályi előírások figyelembe vételével…
Megütötte vagy sem Laci bácsi a betörésen ért gyerekeket?
Az ügyészég szerint a Pápay lakóotthon raktárban pofozta fel, s lökte falhoz az egyik rábízott kiskorút, míg a másik a pofon mellé egy ökölcsapást is kapott a gyermekfelügyelőtől. Ma kezdték tárgyalni az ügyét. MH-Makó Ma kezdődött a Makói Járásbíróságon M. László büntetőpere. A volt gyermekfelügyelőt azzal vádolja a Makói Járási Ügyészség, hogy tavaly január 11-én este a makói Pápay otthon egyik raktárhelyiségében bántalmazta az otthonban lakó két kiskorú fiút. A…
Lázár János: 2020. június 4-től legyen Csongrád-Csanád megye
Lázár János és Kovács Zoltán közös javaslatot terjesztett elő, hogy az Országgyűlés támogatást, hogy makói kezdeményezésre 2020. június 4-től Csongrád megyét Csongrád-Csanád megyének nevezhessék el. Az ügyben a Tisztelt Ház dönt. MH-Csongrád megye Lázár János, a parlamentben percekkel ezelőtt befejezett expozéjában azt mondta, hogy Magyarországon az elmúlt 50-70, de az elmúlt 1000 esztendő nyomán is a helységneveknek történelmi üzenetük, jelentőségük és szerepük van. A helység és a megyeneveknek az elmúlt…
Lázár János válasza Hadházy a koraszülött alapítványt ért vádjaira
Hadházy Ákos, az LMP politikusa hétfőn a parlamentben interpellált a koraszülötteket és szüleiket segítő Korábban Érkeztem Dél-alföldi Regionális Koraszülött Intenzív Osztályért Alapítvány támogatásával kapcsolatosan. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter viszontválaszában azt mondta: Hadházy kimondta az ítéletet, mielőtt az alapítvány egyetlen fillért elköltött volna. Itt van videón az interpellációs és az arra adott választ. A parlament az utóbbit fogadta el:
Pelenkából is készült üzemanyaggal hajtatná gépeit a British Airways
Együttműködésre lépett egy megújuló üzemanyagokat gyártó céggel a British Airways olyan hulladékfeldolgozók tervezésére és létesítésére, amelyek megújuló repülőgép-üzemanyagot állítanak elő háztartási hulladélből. MTI-Bulvár A Velocys vállalattal létrejött együttműködés része a brit légitársaság azon terveinek, hogy hosszú távon fenntartható üzemanyagot biztosítson repülőgépparkja számára. Az első ilyen hulladékfeldolgozó évente több ezer tonna szemétlerakóba vagy elégetésre szánt háztartási hulladékot – pelenkákat, műanyag élelmiszer-csomagolóanyagokat, csokolédépapírt – fog fogadni, hogy átalakítsa tisztaégésű, fenntartható üzemanyaggá. Ezzel…
110 éves a Ford – honismereti vetélkedő Makón
A Makói Múzeumért és Kultúráért Alapítvány és a makói József Attila Múzeum Honismereti vetélkedőt hirdet a 2017-18-es tanévben, 110 éves a T-Ford modell – Makó közlekedésének története címmel. A levelező vetélkedőre öttagú csapatok jelentkezését váruk az általános iskola felső és középiskolás 9-12.évfolyamaiból. Jelentkezni október 10.-ig lehet a makói József Attila Múzeumban, vagy e-mailben, rozmaring37@gmail.com címen. A verseny 4 feladatlapos fordulóból áll. Az 4 forduló összesített eredménye alapján a legjobban teljesítő…
Jó reggelt! 14 afgán próbálkozott Kiszombornál
Jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra 14 migráns Kiszombor közelében. A rendőrök a település külterületén feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket. A kép illusztráció, fotó: police.hu MH-Kiszombor A járőrök ma hajnali  2 óra 10 perckor 14 afgán férfit tartóztattak fel Kiszombor határában. A csoport tagjai sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően az illegális migránsokat visszakísérték az ideiglenes…