Stone is fellépett a gerizdesi napon
Bár néhány programot elmosott az eső, miután elvonultak a felhők, rengetegen látogattak ki a gerizdesi játszótérre, hogy megnézzék az erős ember bemutatót és Stone fellépését. Gajáta Fanni – Makó Negyedik alkalommal rendezték meg a Gerizdes városrész napját. Idén az égiek nem voltak kegyesek, így több program – többek között a térzene, a mazsorett és ugrókötél bemutató, illetve a bűvész műsor – elmaradt, de miután elvonultak az esőfelhők, sokan látogattak ki…
Szappanopera lett az országzászlóból
Igazi szappanoperává vált a makói országzászló sorsából. Szombaton csak hűlt helye volt. Ön szerint mi történt vele? MH-Makó Olvasónk hívta fel a figyelmünket, hogy valami már megint nem stimmel a makói országzászlóval. Szombaton meg is néztük, s láttuk, hogy az emlékművön nem is leng a zászló. Ezzel olyan lett a története, mint egy szappanopera. Hol mossák, hol vasalják, hol félárboc helyett teljesen felhúzzák, hol meg nehezéket varrnak az aljába, hogy…
Makói mesterek keze munkája az új templomajtó
Szűcs Gábor asztalos, Nagy György festő és Kakuja János lakatos munkáját dicséri a makói Szent István Király Plébániatemplom új kapuja. A vasárnapi szentmisén Pálfai Zoltán atya nem csak a bejáratot, de a tanév elején az iskolatáskákat is megáldotta. Szabó Anita – Makó Három makói mester, Szűcs Gábor asztalos, Nagy György festő és Kakuja János lakatos közös munkájának eredményeként megújult a Szent István Király Plébániatemplom kapuja. – Az előző ajtó nagyjából…
Sportnapokon járt Lázár János
A kiszombori és a maroslelei napokra látogatott el Lázár János Miniszterelnökség vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője. Előbbinél a gyerekek sorversenyét, utóbbinál a motoros felvonulást tekintette meg. Gajáta Fanni – Kiszombor/Maroslele A Kiszombori Közösségi Napok és a Lelei Napok zárónapja a sportról szól. Kiszomboron a sportpályán focimérkőzések zajlottak, míg a Dózsa György Általános Iskola Felső Tagozatának tornacsarnokában sorversenyeken vettek részt a diákok. Az udvaron pedig a helyes közlekedésről tanulhattak, illetve…
Közös élet extrákkal
Slamposság, böfögés, külön időtöltés és társaik a négy fal között: a kapcsolat fokmérője, az igénytelenség vagy a bizalom jele? Mert a valódi élet ott kezdődik, ahol a romantikus filmek és a népszerű szappanoperák véget érnek. Tehát két – a másiknak tetszeni akaró, a másikért mindent megtevő – ember összeköti az életét így vagy úgy és megkezdik a közös életüket. Minden nagyon szép, minden nagyon jó – egy ideig. (Azok kicsit…