Hírek Makó

Kalákában újítják fel a Honvéd házait

Persze nem mindegyiket. Az önkormányzat az építési anyagot és a kiválasztott házakban élőket segítő szakembereket biztosítja. A címlapon egy Bem utcai ház.

Korom András – Makó

Jelenleg azon önkéntes, elkötelezett 150-170 résztvevőt toborozzák a Honvéd városrész lakói közül, akik vállalják, hogy részt vesznek abban a januárban induló 30 hónapon át futó programban, melyre 219 millió forintot nyert a makói önkormányzat, (A konzorcium tagja az Egyesített Népjóléti Intézmény és a Szeged-csanádi Egyházmegye).

A 2020. június végéig tartó programban az itt élő, tartósan munkanélküli és alul képzett embereket akarják elsősorban segíteni. A tíz szociális munkás feladata közé tartozik a hátrányos helyzetű családok látogatása, segítése, majd később a közösségi programokba való bevonása. A szakembereknek 6 hónapjuk van, hogy kidolgozzák a programokat. Október 1-től indul a tanulóműhely program, közoktatási szakemberek, illetve a városrészben működő oktatási nevelési intézmények bevonásával, mely a családoknál zajlik majd.

Október 1-jén indul a Kaláka program, 9 millió forint van rá, benne 4,5 millió forint az anyagköltség, a másik fele a szakemberek munkaköltsége. E során először majd kiválasztják azokat a házakat, melyeket az azokban élők felújíthatnak. Mint azt Farkas Éva Erzsébet elárulta, a kiválasztásnál elsődleges szempont lesz, hogy melyekben laknak olyanok, akik önkéntesen részt vesznek majd a fent említett 30 hónapos programban.

Hallgassa meg a polgármestert, pontosan mit is mondott a Honvéd fejlesztéséről:

 

One Response

  1. Előbb a beígért aszfaltozást kellene megvalósítani utána kellene szorni a pénzt másra .Több utca is földes és csak ígérgetik/Búzás Péter Sánta Sándor és még Farkas Erzsébet is. Úgy néz ki mindenre van pénz csak erre nincs .Vagy talán már valaki zsebre vágta?

Comments are closed.